. Ma Csongor napja van.
A fény ünnepe Dunakeszin.
2014-12-16 15:06:30
A fény ünnepe Dunakeszin.

A fény ünnepe Dunakeszin.

Nos, a  hanuka a fények, illetve a szentély újjáavatásának ünnepe, és semmi köze karácsonyhoz. Az utóbbi a keresztény vallás egyik nagy ünnepe, míg a hanuka a zsidóé. Az érthető, hogy sokan úgy gondolják, a két ünnepnek van egymáshoz köze, mivel nagyon közel vannak egymáshoz és ilyenkor az emberek hajlamosak azonosítani őket. Hasonlóság még a kettő között, hogy mind a két ünnepkor a gyerekek ajándékot kapnak. Érdekes még, a katolikus kalendáriumban, ebben az időszakban szereplő Szt. Luca is fényt jelent (dec. 13).


Idén a Hanuka ünnepe kiszlév hó 25-én kezdődik (2014. december 16. este), és nyolc napig tart.

 

Illendő hát hogy Mi, mai dunakesziek is megemlékezzünk-e napról, annál is inkább mert hetvenegy évvel ezelőtt gyulladtak fel utoljára a hanukijába (nyolc plusz egy ágú gyertyatartó.) helyezett első gyertya városunkban.

 

Az akkor körülbelül nyolcezres lelkes falúban egy kicsiny számú de igazán hithű zsidó közösség élt, akik a Kinizsi utca 7 szám alatt építették fel imaházukat. E hely volt a hanuka ünnepének a központja, ahol Vámos bácsiék, Braun Árminék, Bálint Andorék, Losch Lipóték, Bársony Gyuláék. Dénes Sándorék, Gottlieb Lászlóék , a Zémán,  Fleischer , Fürst, Erlich, Mahler, Király, Rozsnyai, Blau, Klain, Paszternák, Deutsch, Blau, Armuth, Rosenthall családok gyújtották meg a kilenc ágú hanukija nyolc gyertyáját, minden nap egyet-egyet. ( Kedves olvasó, az előző mondat nem elírás, a gyertyatartónak kilenc ága van, nyolc napnak megfelelő nyolc tartó, és egy kilencedik, amibe a sámás, vagyis a szolga ül: ez az a gyertya, amivel a többit gyújtják meg. Vagyis első nap a sámással csak egyet, második nap kettőt gyújtanak meg, utolsó este pedig mind a nyolc (a sámással együtt kilenc) fog égni )


A családok összegyűltek ilyenkor, hogy naplementekor meggyújtsák a gyertyákat és így "újjáavassák" magukat a hitükben, valamint, hogy közösen elfogyasszák az erre az alkalomra készült tradicionális vacsorát ( olajban sült ételeket, burgonyaérmét, krumplispalacsintát, és az elmaradhatatlan fánkot.). A szertartás során áldások és imák hangoztak el, ahogy a gyertyák meggyúladtak. Először jött az áldás a hanukagyertyákra, azután egy a csoda emlékére, és végül az áldás, amit minden zsidó ünnep első estéjén hallani lehet: a Sehehijánu.

 

A hanuka ünnepe nyolc napon keresztül tartott, vendégeskedéssel, énekléssel, olvasmányokkal. A gyerekek ajándékokat kaptak, és egy speciálisan erre az ünnepre jellemző társasjátékot játszottak egy pörgettyűvel, amit trenderlinek hívtak. (Négy, lapos oldala van, minden oldalon egy héber betűvel, amelyek a következő mondás első betűi: Nagy Csoda Történt Itt. )

 

A hanuka ünnepe az egész világon ahol zsidó közösségek élnek így zajlott, és zajlik ma is. Magyarország XX századi tragédiája az, hogy Dunakeszin ma már nincs aki megünnepelje. E kis írás azért született, hogy tisztelegjen az ünnep előtt, és emlékezzen egykor volt ünneplőire.

 

Radnóti Henrik

dunakeszi lakos.  

Utoljára frissítve: 2014-12-16 15:13:41

További híreink
Visszatér a pornókirály, Kovi újra forgat
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években sok felkérést kapott, ezért visszatér a pornóiparba.
2024-03-09 13:31:54, Hírek, Kultúra Bővebben
Lévai Anikó háttérhatalmáról is beszélt Magyar Péter
Hetek óta téma a sajtóban, hogy kivel és pontosan miről tárgyalt Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Karmelitában, erről most konkrétabban fogalmazva kijelentette, hog...
2024-02-28 13:22:44, Hírek, Kultúra Bővebben
Lecsalózták a DK alelnökét, Varju Lászlót
Erőszakos csalónak nevezte Varju László DK-s országgyűlési képviselőt a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatában, emlékeztetve...
2024-02-26 12:34:43, Hírek, Kultúra Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, színházi szerepek,...
Bővebben >>