. Ma Miksa napja van.
A pedofil tanártól hangos Dunakeszi
2011-04-28 15:06:21
A pedofil tanártól hangos Dunakeszi

A pedofil tanártól hangos Dunakeszi

Tegnap kihallgatták és őrizetbe vették a Széchenyi István Általános Iskola igazgatóhelyettesét T. Gábort (48). A férfinél házkutatást tartottak a nyomozók, lefoglalták a számítógépét, hogy kiderüljön tárolt-e pedofil jellegű fotókat, illetve, hogy a férfi látogatott-e ilyen témájú oldalakat. A tanár vallomást tett. A férfit, és a feleségét is felfüggesztették állásából, aki szintén az iskolában tanított, mert feltételezések szerint a nő tudott férje tettéről. A rendőrségen kikérdezték a gyerekeket is, akik kilenc, tíz évesek. Sokáig tartotta magát a pletyka a városban, hogy T. Gábor beteg, és azért nem tanít. A szülők döbbenten állnak a férfi őrizetbe vétele előtt.


A tavaly októberi hévízi kirándulás után egy kislány furcsa történetet mesélt szüleinek, hogy milyen élményeket szerzett a kirándulás ideje alatt. A megdöbbent szülők azonnal a rendőrséghez fordultak, ahol elrendelték a nyomozást a beszámoló alapján. A gyermek elmondta, hogy a tanár bácsi olyan játékot talált ki, ahol nekik gyerekeknek meztelenre kellett vetkőzniük. Biztatásként elhangzott, hogy nincsenek ott szülők, így bátran játszhatnak. A váci rendőrkapitányság vizsgálódik az esettel kapcsolatban, mert a dunakeszi hatóságtól elfogultság miatt elkerült az ügy. Kiskorúak többrendbeli veszélyeztetése miatt indítottak eljárást a férfi ellen.

 

A férfit sokan szerették, kedvesnek ismerték és nyugodtan engedték el vele a gyerekeket, hiszen azok is szerették a tanárt. Az esettel kapcsolatban T. Gábor egy régi diákját kérdezte a Dunakeszi Hírhatár, hogy mit gondol az esetről.


„Amikor ezt meghallottam, először nem tudtam, hogy kiről van szó, de amikor világos lett számomra teljesen ledöbbentem. A tanár úr alsó tagozatban tanított engem, négy évig osztályfőnököm volt. Soha semmi jelét nem tapasztaltam az ilyen jellegű megnyilvánulásának. Jártunk mi is osztálykirándulásokra minden évben, de bizton állíthatom, hogy soha semmilyen probléma nem volt az én jelenlétembe!”

 


További híreink
Gyurcsány szerint jó lett a krimije
A DK-elnök írt már politikai és szakácskönyvet is, a friss mű egy regény, mégpedig krimi, amit Kate Vargha írói néven jelentetett meg. Gyurcsány az erről beszámoló bejegy...
2024-09-15 14:18:09, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben
Meghalt a Szerelem első vérig rendezője, Dobray György
Nyolcvankét éves korában meghalt Dobray György, a Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, operatőr, író és forgatókönyvíró. Hosszan tartó betegség után 2024. augusztus 2...
2024-08-31 12:05:29, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben
Fásy Ádám állami kitüntetést kap, Bartók és Kodály foroghat a sírjában
A Pesti Vigadóban augusztus 20-a alkalmából átadták a Magyar Érdemrend parancsnoki kereszt, a Magyar Érdemrend tisztikereszt, a Magyar Érdemrend lovagkereszt és Népművész...
2024-08-17 12:06:18, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Cserhátban fekvő, körülbelül ezer fős Nézsa községben a Fideszes vezetés egy özvegyasszonynak nem hosszabbít...
Bővebben >>