Próbáljuk megérteni, miért.

A két szomszéd pedig a Toldi és a Tóváros lakópark.  Akik méltán irigykedhetnek, azok a toldis gyerekek, illetve inkább szüleik, hiszen a gyerekek nem nagyon veszik észre a különbséget, nekik csak a játékok fontosak, azokból pedig nekik is jut elég, szépek ezek a játékok, izgalmasak, jól használhatók. A szülők szemszögéből nézve viszont a két környezet nagyon különböző, leginkább a tisztaság és a biztonság tekintetében. Hogy mi ennek az oka? Min kéne változtatni? Erre próbálunk választ találni.

Két lakópark – hasonló lakóközösség, hasonló előzmények

A két lakópark aligha térhet el egymástól a lakosság összetételét illetően: mindkettőben családi házak vannak leginkább, gondosan rendben tartva, látszik, hogy a lakók vigyáznak környezetükre, valószínűleg vigyáznának a játszóterükre is, de ez nem csak rajtuk múlik.

A két játszótérnek a története is nagyon hasonló: felépült a lakópark, minden telek gazdát talált.  Arra, hogy játszótér is kéne,  korábban senki sem gondolt, a családoknak viszont egy idő után nagyon hiányzott.  A lakosság egyre erősebb nyomására végül Bocsák Istvánné önkormányzati képviselőnek sikerült elérnie nagysokára, hogy készüljön egy – egy, mindkét helyen. A különös az egészben, hogy míg a tóvárosi egy valóságos kis gyöngyszem, addig a Toldit mintha magára hagyták volna a teljes befejezés előtt, olyan állapotban, amit csak lakossági összefogással nem lehet helyrehozni. Mert hogy egyébként a Toldi-Dombliget Egyesület is kivette a részét a munkákból a terület kitakarításával a korábban ott legelő kecskék után, és növények telepítésével.

A Tóvárosban ez hamarabb történt meg.  Egy tenyérnyi helyen, a tó partján alakították ki. A csöpp területet gondosan bekerítették, és tettek oda mindenféle játékot, amire csak egy ovis, kisiskolás vágyik. A szinte kötelező homokozón és hintán kívül van mászóka, csúszda, és – igen stílusosan – egy bárka is. A nagyobbakat ezek a játékok nem igazán vonzzák, ekkora területen még az ő igényeikre is nem  lehetne tekintettel lenni. A nagyok tehát nem nagyon járnak erre, a kicsik viszont teljes biztonságban játszhatnak: nincs kiszaladás az úttestre vagy a tóhoz, mert a tér zárt, az ajtót csak felnőtt tudja kinyitni.  Egy-két éve ivókúttal és a homokozó fölé kifeszített árnyékolóval gyarapodott a játszótér, azóta még komfortosabb, nem gond a maszatos kezecskét, a leütött térdet megmosni, és a napszúrástól sem kell félteni a homokozó gyereket.

A Toldinak jóval nagyobb hely jutott, és paradox módon ez lehet az alacsonyabb színvonal egyik oka. Nagyobb területet nehezebb berendezni és rendben tartani. Mi is beszámoltunk korábban, az elképzelésekről, ami a Toldi utca – Határ út sarkán lévő, a DMRV Zrt.-től megszerzett telekre a játszótéren kívül még szabadidőközpontot, foci- és gördeszka pályát, közösségi teret, kültéri fitnesz centrumot, és szánkópályát is álmodott. Ez majdnem napra pontosan 2 éve történt, és az egyébként kicsit irreális tervből elkészült egy „majdnem-játszótér” a telek egyik felén, ami magában foglal egy focipályát is. A telek másik felén továbbra is ott áll az a domb, aminek a belsejében valaha vizet tárolhattak, és amin oly nagy előszeretettel császkáltak a kecskék, a környék gyerekeinek örömére.

A Toldi utcai „majdnem-játszótér”

Messziről ez a terület úgy  néz ki, mint egy játszótér. Vannak remek játékok, és vannak – szintén remek – gyerekek, akik a játékokat használják, Van hinta – külön a babáknak és külön a nagyobbaknak -- ,    homokozó, várnak álcázott mászóka-csúszda kombináció, és még egyéb játékok, amik mind arra ösztönzik a gyerekeket, hogy kipróbálják ügyességüket. Van ivókút is, már újra, mert hogy az elsőt tönkretették. És van focipálya a nagyobbaknak, távolabb az úttól – nyilván azért, hogy a labda ne repüljön ki az úttestre – , de csak pár méterre a játszótér kicsiknek szánt részétől. A labda így az úttestre talán nem, de az apróságok közé viszont berepülhet, és egy jól megrúgott labda elég nagyot tud ütni.

Van kerítés is, és rajta két kapu. Ezeket csukva nem láttam még, talán be sem lehetne zárni, de egyébként értelme sem lenne, mert a kapu egyetlen váz csupán, ami a keretből és egy vízszintes merevítőből áll. Ettől kezdve teljesen mindegy, hogy nyitva van az a kapu, vagy zárva, mert csukott állapotban is az járna át rajta, aki, vagy ami csak akar. (Na jó, a nagymamák talán morgolódnának, ha le kéne hajolniuk fájós derekukkal.)

Hogy járnak be kutyák, annak a nyomai bizony rendszeresen láthatók, akár még a homokozóban is. Hogy járnak be fiatalok, és nem csak focizni, arról pedig az eldobott cigarettacsikkek, üvegcserepek és óvszerek tanuskodnak. A közelben lakók állítólag többször kihívták már a rendőrséget a motorok elviselhetetlen bőgetése miatt is.

A körülmények miatt tehát ez a terület csak majdnem játszótér. A gyerekeknek az, mert ők az egészből nem nagyon vesznek észre semmit, hacsak üvegcserépbe nem lépnek, mint a múltkor az egyik kicsi. A szülők viszont idegesek, hogy vajon mi az az „izé”, amit most épp piszkálna a gyerek.

Hogy mi lenne a megoldás?

Lenne néhány ötletünk részproblémákra, és persze nincs az egészre. Először is, nem értjük, hogy miért hagyták a kapukat ilyen állapotban, mert azokat nem tönkretette valaki, hanem soha nem is voltak megcsinálva. Zárhatóvá kéne tenni őket,  napközben csukva tartani, hogy a gyerekek ki ne szaladjanak, a kutyák meg be ne, sötétedéskor pedig szigorúan zárni, ahogyan az Pesten pl. a Károlyi kertben is van. Valószínűleg ennek a kezelését akár a lakóközösség is magára vállalná.

El kéne különíteni egy részt a tizenéveseknek, hátul, a focipályánál, padokkal, traccspartira alkalmas ülőalkalmatosságokkal, felnőtt gyerekeknek kreált „mászókákkal”.  Ha az ifjúság megtalálná ott a helyét, ráadásul távolabb az utca forgalmától, szülői szemektől, talán lemondana arról, hogy a kicsik számára fenntartott helyen tomboljon. Tombolni persze ott sem kéne, nem ártana, ha a rendőrjárőr néha vetne egy pillantást arrafelé.

Mindenképp kéne egy magas kerítés a játszótér és a focipálya közé, hogy ne repülhessen át a labda a kicsik közé. A nagyok és a kicsik birodalmát növényzettel is el kéne választani egymástól, hogy minél kevésbé zavarják egymást. 

Rendbe kéne hozni az egész területet,  a szomszédos dombot is beleértve,  egyszer úgy igazán, mert hogy rendben még sosem volt.  Mindenki tapasztalhatta már, hogy a kulturált környezetre mindenki jobban vigyáz, lehajol a szemétért, ami a gyerek kezéből esett ki, és elviszi a szemeteshez. Bár nem a kisgyerekesekkel van itt a baj gyaníthatóan, de talán a kamaszok is jobban vigyáznának.

Végül néhány ötlet az épp arra járó anyukáktól, nagymamáktól

Nem jelenthetne különösebb gondot egy járdányi csík felaszfaltozása a játszótéren. Lehetne itt ugróiskolát játszani, aszfaltrajzolni vagy háromkerekűzni teljes biztonságban. Ez utóbbi jelentőségét talán átérzi az, aki kerülgetett már nyuszikerekező kisóvodást a Toldi utca úttestén.

Felvetették, hogy jó lenne a homokozót a nap végén lefedni, hiszen a legjobb kerítés sem véd a macskák ellen. Őszitén szólva, fogalmam sincs, hogy ezt másutt hogy csinálják, de egy játszótéri homokozó lefedése nem biztos, hogy olyan egyszerű.

Azt is mondta valaki, hogy jó lenne egy illemhely, mert jelenleg sokan egyszerűen átjárnak a másik telekre, a domb mögé. Egy mobil WC felállíttatása nyilván megoldható lenne, de egy olyané, ahová be is merné vinni az ember a gyereket,... hmm, ez már nehezebb ügy.

A szomszéd játszótere mindig zöldebb...  Jó lenne, ha végre a tóvárosiak is irígykedhetnének a Toldiban lakókéra, mert az is ugyanolyan szép és tiszta már, mint az övék, csak sokkal nagyobb.

                                                                                        - R. Cseresnyés Mária