. Ma Auguszta napja van.
A tanév idén is elkezdődik
2014-08-31 11:16:10
A tanév idén is elkezdődik

A tanév idén is elkezdődik

Mondjuk, ezzel kapcsolatban nem voltak kétségeink, de hogy hogyan, az nem volt világos sokáig. Korábban ugyanis – ahogyan arról a Dunakeszi Hírhatár is beszámolt     – Eich László tankerületi igazgató úr arról tájékoztatta a szülőket, hogy az alagligeti elsősök ebben a tanévben a Bárdos iskolába fognak járni, a város által biztosított iskolabusszal. Ugyanekkor beszélt a tervezett iskolabővítésekről, amelyekről lassan kiderült, hogy az állam mégsem tudja azokat végrehajtani, így a városnak más módon kellett megoldani a növekvő gyermeklétszámból adódó problémákat.

 

 

 

 

A legutóbbi hírt a témával kapcsolatban dr. Thoma Csaba képviselői tájékoztatója adta, arról beszámolva, hogy mégsem kell az alagligeti gyerekeknek a város másik végére buszozniuk. A megoldás mikéntjéről viszont már nem szólt ez az anyag, ezért fordultunk kérdéssel Eich Lászlóhoz a témával kapcsolatban. Azt szerettük volna csupán kideríteni, hogy az örvendetes tény mögött vajon nem az az ok húzódik-e meg, hogy a napi ingázástól és a várható zsúfoltságtól elriadva sok elsőst inkább pesti iskolába irattak be szülei. A válaszban kapott adatok ezt a sajtésünket valóban alátámasztják, de a puszta számokon túl kaptunk egy korrekt tájékoztatót is Eich Lászlótól, amit most szó szerint közreadunk, mert szerintünk olvasóinkat is érdekelni fogja:

 

Tisztelt Szerkesztő Úr!

 

Elektronikus úton eljuttatott kérdése kapcsán az alábbiakról szeretném tájékoztatni.

 

Ahogy azt Önök is több alkalommal megírták, a kormányhivatal által 2014. február 28-án kihirdetett körzethatár-módosítások elsősorban az alagligeti tanköteles korú gyermekek beiskolázását érintették. Az új körzethatárok értelmében – az Alagliget lakópark közelében felépülő új általános iskola megnyitásáig – a lakóparkban lakó gyermekek tekintetében a Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola lett a körzetes iskola. Mivel a tankerület is tisztában volt azzal, hogy az iskola lakóhelytől való távolsága az érintett családoknak nehézséget okozna, márciusi tájékoztatónkon felajánlottuk, hogy a tankerület iskolabusz működtetésével segíti majd az iskolába történő eljutást. Az elképzelések szerint az iskolabusz Alagliget és a Bárdos iskola között reggel egy, délután pedig két alkalommal közlekedett volna. Ahogy azt a tájékoztatón is hangsúlyoztam, mindennek csak akkor van realitása, ha az iskolabuszt kihasználva teljes osztályok utazását tudjuk ezzel segíteni, és csak átmeneti megoldásként, amíg az új iskola fel nem épül.

 

A 2014 áprilisában lezajlott beiratkozások után, az indítható osztályok számának engedélyezésekor a tankerület azzal szembesült, hogy a Dunakeszi Széchenyi István Általános Iskolába annak jelenlegi körzetéből 2,5 osztálynyi gyermek iratkozott be, ám további egy osztálynyi nem körzetes, alagligeti gyermek kérte felvételét, akik közül fél osztálynyi gyermeknek már az iskolába jár a testvére. A vonatkozó jogszabály úgy rendelkezik, hogy ha az iskola a körzetes jelentkezőkön felül további felvételt is tud teljesíteni, akkor azt az ún. „előnyben részesítés” alapján kell megtennie – akinek a testvére már az adott intézményben tanul, az előnyt élvez a nem körzetes jelentkezők között a felvételnél. Így a fél osztálynyi testvér-gyermeket a Posta utcai, alsó tagozatos telephelyen meglévő három osztálynyi férőhelyre még fel tudta venni az iskola.

 

Igazgató asszony javaslataként merült fel a lehetőség, hogy a Károlyi utcai telephelyen, az iskolához tartozó ún. „Piros épületben” a tankerület további egy első osztályt indítson azoknak az alagligeti jelentkezőknek, akiket férőhely hiányában a Posta utcába már nem tudnak felvenni, és akik később az Alagliget közelében épülő, új iskolában folytatnák tanulmányaikat. Mivel a Bárdos iskola azon osztályába, amely a tervek szerint az új iskola felépülése után Alagligetre költözött volna át, a várt 30-40 főhöz képest mindössze 12-en iratkoztak be – az igazgató asszony javaslatának megfelelően – lehetőség nyílt arra, hogy felajánljuk számukra azt, hogy a közelebbi Széchenyi iskolába járjanak azokkal a szintén alagligeti gyermekekkel együtt, akik a Posta utcai telephely osztályaiba nem jutottak be. Az érintett szülők, miután tájékozattuk őket a lehetőségről, elfogadták a felajánlott változtatást, így az „alagligeti osztály” a Széchenyi iskola Károlyi utcai telephelyén indulhat el, és innen költözhet majd át az új iskolába tanítóikkal együtt.

 

A tankerület az osztályok indításának engedélyezésekor a beiratkozás után előállt helyzetet a jogszabályoknak megfelelően és érzésem szerint az érintett családok számára is a lehető legoptimálisabb megoldást választva kezelte. Mivel az „alagligeti osztály” a 2014/2015-ös tanévben nem a Bárdos iskolában, hanem a legközelebb eső Széchenyi iskolában indul, így az iskolabusz üzemeltetése is indokolatlanná vált.

 

Levelében szintén kérte az első osztályos beiskolázáshoz kötődő adatok megküldést, melyet ezúton küldök Önnek.

 

A táblázatban a népesség-nyilvántartó adatai a körzethatárok kijelölése idejében (2014 februárjában) nyilvántartott adatokat tartalmazzák, az első osztályosok és az óvodában maradók száma pedig a beiratkozást követően az iskolák által rögzített adatok alapján áll rendelkezésünkre. A vonatkozó jogszabály értelmében a más településre felvett gyermekek adatait a fogadó iskola igazgatójának, a külföldre távozó gyermekek adatait a szülőnek kell bejelentenie a gyermek lakóhelye szerint illetékes járási kormányhivatalban, így ezek az adatok a tankerület számára nem állnak rendelkezésre.

 

Üdvözlettel:

 

Eich László

tankerületi igazgató

 

 

Eddig tartott tehát Eich László levele. A *-gal megjelölt oszlopot már mi tettük bele a táblázatba.

 

Mi is úgy gondoljuk, hogy sikerült a Városnak és a Kliknek megtalálni azt a megoldást, ami mindenki számára a legelőnyösebb. A közölt számok viszont nyugtalanítóak. Az derül ki belőlük,  hogy a feltehetőleg szeptembertől első osztályos gyerekek 23%-a valószínűleg más településen kezdi meg iskolai tanulmányait. Ezt elég aggasztónak tartjuk, különösen, ha arra gondolunk, hogy a Pestre való napi bejárás egy felnőtt számára is fárasztó, hát még egy gyereknek. Ezek a gyerekek nehezebben is barátkoznak majd, hiszen osztálytársaik messze laknak, a közelben lakó gyerekek meg más iskolába járnak.

 

Évek óta figyelemmel kísérjük, hogy hogyan indul a tanév Dunakeszin, és azt látjuk, hogy a városnak egyre újabb bűvészmutatványokat kell kitalálnia ahhoz, hogy a gyerekeket elhelyezze valahogy. Szeretnénk jövőre itt már a végleges megoldásról beszámolni, arról, hogy elkészült az új iskola első részlete Alagligeten, és a környéken lakó az elsős és másodikos kisdiákok birtokba vehették.

 

 

Korábbi cikkeink az idei tanévkezdéssel kapcsolatban:

 

Meglepő körzethatárok egy új iskola reményében 03.20

Morgolódás a leendő iskola ürügyén 03.25

Újra az iskolabővítésekről Eich László tankerületi igazgató segítségével 05.18

Tanévkezdés iskolabővítés nélkül? 07.10

Tanévkezdés iskolabővítés nélkül? – A Bárdosban lesz bővítés, a Fazekasban mobiltantermekkel kezdődik a tanév.07.27

 

                          

 

- R. Cseresnyés Mária, Radnóti Henrik

Utoljára frissítve: 2014-09-01 00:10:13

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Aktuális Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Lukácsi Bálint
https://www.facebook.com/279251342272937/photos/pcb.281583005373104/281581922039879/?type=1&theater
2014-08-31 14:29:28

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
250 ezer szavazót veszíthetett eddig a Fidesz a kegyelmi botrány miatt – derült ki a 21 Kutatóközpont friss, r...
Bővebben >>