Mi is irtunk egy korábbi cikkünkben már Kádár János volt Casalgrande téri egykori trafikos kálváriájáról. Most a hvg.hu ír róla hosszabban, ugyanis János nem hagyta annyiban a kommunista diktatúra emlékeit felidéző eljárást, és a demokratikus jogok morzsáit összekaparva perre ment az állammal szemben. A másodfokú ítélet ma várható.

A kisemmizett székely-magyar vállalkozó a perben azt szeretné megtudni, hogy a pályázata mit ért, azt kik bírálták el, és hogy mi az oka annak, hogy az ő pályázata nem került a nyertesek közé. Ez, egy demokratikusan működő jogállamban magától értendőnek kellene lennie, de hazánkban, ebben az esetben, nem így működött az államgépezet. Mint azt elmúlt másfél évben többek között a hvg.hu  oknyomozó írásából, valamint a szinte egyetlenként becsületből kitálaló Hadházy Ákos exfideszes képviselő jóvoltából megtudhattuk, hogy gyakorlatilag  kormánypárti és/vagy családi kötődések játszották a főszerepet a pályázatértékelési színjátékban.

Dunakeszin ez hogyan zajlott le konkrétan? Erre keresik a választ a ma másodfokon lezáruló perben.

Mi tudható eddig?

Kádár János peréből eddig sajnos szinte semmi, mert hiába nyert első fokon, hogy a minisztérium  köteles kiadni Kádár Jánosnak a saját pályázatával kapcsolatos adatokat és információkat csak nem kézbesítették. Aztán a bíróságról levél érkezett: az alperes fellebbezett az ítélet ellen.  

De

Novemberben a Demokratikus Koalíció megnyerte első fokon azt a pert a minisztérium ellen, amivel nyilvánosságra kényszerítették a trafikpályázatok bírálati lapjait, a trafikpályázatokat elbírálók nevét, illetőleg az összes pályázati bírálati lapot és értékelési jegyzőkönyvet.

Tehát Kádár János mai pere tulajdonképpen egy színjáték, hiszen az állam  olyan információkat tagad meg, amit a másik per ítélete szerint már nyilvánosságra kellett hoznia. Magyarán Jánost a saját állama miután kisemmizte, most még gúnyt is űz vele. ( A kafkai szürrealizmusnak az ad különös perverzitást, hogy a magát a magyarság védelmezőjének, nemzeti érzelműnek beállítani próbáló rezsim, éppen egy, a magyarságáért már meghurcolt székely emberrel teszi mindezt.)

Tehát az állam Kádár Jánossal továbbra is perben áll, pedig a Demokratikus Koalíció által kiperelt anyagokból tudható, hogy a Dunakeszin meghirdetett 21 helyre 71 jelentkező volt; a 68 érvényesnek minősített pályázatból a Kádárét csupán az 57. helyre rangsorolták. A lista élére rangsorolt pályázatra adott 116 pontnak Kádár csak épp a felét kapta, és hogy ez az 58 pont az utolsó, még koncessziós jogot nyert pályázóétól is majd 30 pont távolságba esik. Azon el lehet gondolkodni, hogy a pontozás hogyan történhetett, ha a két példányban benyújtott pályázatot érintetlenül küldték vissza, láthatóan fel sem lapozták.

Kik voltak a bírálók, és hogyan dolgozhattak?

Az egyik elbíráló Kohut Balázs, aki akkor az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára volt (ma ugyanez, csak a Külgazdasági és Külügyminisztériumban), a másik pedig Mihalovics Péter, akkori fideszes parlamenti képviselő (ma a Fidesz veszprémi szervezetének alelnöke) volt. A két jegyzőkönyv hitelesítő azonban nem csak Kádárnak, hanem még úgy 6-8 ezer pályázónak szentelt hasonló figyelmet, mint azt a blikk egy korábbi cikkéből megtudhattuk egy perc sem jutott egy pályázatra.  (Tehát hogy a pályázatokat átolvassák, a benne szereplő adatokat ellenőrizzék, azokat tételesen pontozzák, a pontozást ellenőrizzék, döntsenek, majd mindent szignózzanak. ) Ugyanis tagjai voltak  annak a 12 tagú társaságnak, akik a rájuk osztott, több mint 15 ezer ügyben 30 nap alatt, munkaidejük után hoztak döntéseket.

János személyesen nem haragszik egyik új trafikosra sem, és biztosan vannak a nyertesek között, akik megalapozottan, megérdemelten nyertek. Ezért, leginkább az ő érdekük lenne az, hogy tisztán lássunk a kérdésben és a lakosság ne az állami önkény, a korrupció mementóiként tekintsen a Nemzeti dohányboltokra.