. Ma Auguszta napja van.
Dunakeszi búcsú – Kerekes Band interjú
2015-09-29 15:03:46
Dunakeszi búcsú – Kerekes Band interjú

Dunakeszi búcsú – Kerekes Band interjú


Idén húsz éves a Kerekes Band ennek az évfordulónak a kapcsán, Dunakeszin is fellépnek a Szent Mihály napi búcsún.

 

Fehér Viktorral, az együttes dobosával beszélgettünk. A banda 1995-ben alakult Egerben autentikus népzenét játszó együttesként. Mint mondta húszéves fennállásuk alkalmából tartott turné körút keretében jönnek Dunakeszire.

 

Kíváncsian várjuk a dunakeszi fellépést, mert még nem voltunk a városban. A koncertre színes produkcióval készülünk, hallhat a közönség autentikus népzenét is, de zömében most is inkább az általunk Ethno Funknak nevezett hangzásvilágú dallamok lesznek a jellemzőek, a megszokott furulya, dob, brácsa, koboz, basszusgitár felállásban. Ez a hangzás mostanra, már a Kerekes Banda jellemzőjévé vált.

 

Hála Istennek, nagyon sok helyre hívnak mostanában. Októberben, nem sokkal a dunakeszi koncert után, a milánói expón játszunk, majd szintén októberben a Womexen, ami a világ legnagyobb nép- és világ zenei fesztiválja és nagyon nagy megtiszteltetés, hogy ott muzsikálhatunk.

 

Zenekarnak eddig nyolc lemeze jelent meg, amiből két népzene, négy stúdió, amiből kettő Fonogram díjat is kapott, egy koncert album és egy filmzenei album, az Argó 2 című film zenéje.

 

A Szent Mihály napi búcsú részletes programja:

 

 

 

N.N.

 

Utoljára frissítve: 2015-09-29 15:04:29

További híreink
Visszatér a pornókirály, Kovi újra forgat
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években sok felkérést kapott, ezért visszatér a pornóiparba.
2024-03-09 13:31:54, Hírek, Kultúra Bővebben
Lévai Anikó háttérhatalmáról is beszélt Magyar Péter
Hetek óta téma a sajtóban, hogy kivel és pontosan miről tárgyalt Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Karmelitában, erről most konkrétabban fogalmazva kijelentette, hog...
2024-02-28 13:22:44, Hírek, Kultúra Bővebben
Lecsalózták a DK alelnökét, Varju Lászlót
Erőszakos csalónak nevezte Varju László DK-s országgyűlési képviselőt a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatában, emlékeztetve...
2024-02-26 12:34:43, Hírek, Kultúra Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren n...
Bővebben >>