. Ma Auguszta napja van.
Dunakeszi közalapítvány: Nyomoz az ügyészség!
2015-11-26 15:18:52
Dunakeszi közalapítvány: Nyomoz az ügyészség!

Dunakeszi közalapítvány: Nyomoz az ügyészség!


Úgy tűnik, mégsem olyan kerek a történet a Dunakeszi Úthálózatáért Közalapítvánnyal kapcsolatban, mint ahogy azt az önkormányzat állítja.


Nyomozás indult a Dunakeszi Úthálózatáért Közalapítványról kiadott közérdekű adatokkal kapcsolatban. A feljelentést Varga Zoltán Péter a Jobbik dunakeszi szervezetének elnöke tette, amit az ügyészség megalapozottnak ítélt és el is rendelte a nyomozást. Ahogyan a politikus közösségi oldalán írja: „az ügyészség nyomozást rendelt el azzal összefüggésben, hogy Dunakeszi Város Önkormányzata sorozatosan nem adott tájékoztatást a Közalapítványra vonatkozó közérdekű adatigényléseimre, illetőleg felmerült a gyanú arra nézve, hogy tudatosan állítottak valótlanságot válaszaikban.”


A közalapítvánnyal kapcsolatban megjelent cikkünk miatt, az önkormányzat helyreigazítási kérelemmel fordult szerkesztőségünk felé, amit büszkén hirdetett is a város honlapján, de ez a kérelem nem állta meg a helyét.

 

„Miközben körvonalazódni látszik Dunakeszi történetének egyik legnagyobb botránya, melyet a Jobbik kezdett el felgöngyölíteni, végre valaminek következménye is lehet az eddig következmények nélküli városban.” Teszi hozzá a politikus facebook bejegyzésében.

 

 

szerkesztőségünkből

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Aktuális Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Hetek óta téma a sajtóban, hogy kivel és pontosan miről tárgyalt Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Karmel...
Bővebben >>