. Ma Auguszta napja van.
Két vasutas miatt mentek szembe a vonatok
2014-10-20 21:02:23
Két vasutas miatt mentek szembe a vonatok

Két vasutas miatt mentek szembe a vonatok

A hiba miatt két szembejövő szerelvény alig hetven méterre állt meg egymástól.

Koszta János, a törvényszék szóvivője elmondta, hogy a már az első tárgyalási napon megszületett ítélet szerint az elsőrendű vádlottnak, a mozdonyt vezető B. V. P.-nek 275 ezer, a vezető jegykezelőnek, K. I.-nének pedig 180 ezer forintot kell megfizetnie vasúti közlekedés veszélyeztetésének vétsége miatt.
Az ítélet jogerős, mert sem a vád, sem a védelem képviselői nem fellebbeztek.
A két vádlott 2013. január 2-án a Nyugati pályaudvarról induló, Vácra közlekedő, körülbelül ötven utast szállító személyvonaton teljesített szolgálatot. A vonat sötétben, párás, nyirkos időben érkezett a csomádi állomásra. Az utasok le- és felszállása után a vezető jegyvizsgáló annak ellenére adott indulásra kész jelzést, hogy a szemafor fényjelzését nem látta. A mozdonyvezető pedig körültekintés nélkül, csupán a jegyvizsgálóra hagyatkozva elindította a vonatot. Körülbelül 40 kilométer/óra sebességre gyorsított fel, mire észrevette a megálljt jelző fényt. A gyorsfékezés ellenére ráfutott a váltóra, felvágta, így a másik irányból érkező vonattal szemben lassult le. A két szerelvény alig hetven méterre állt meg egymástól. 
Személyi sérülés nem történt, a szerelvényekben anyagi kár nem keletkezett, de a váltó megrongálódott.

 

(Forrás: MTI)

További híreink
Kútmélyre zuhant a „Petőfi-film” nézettsége
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren nézték meg a magyar mozikban, ezzel a Covid utáni időszak leg...
2024-03-28 21:01:23, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben
Keresztül a téli Vértesen
A Vértesben elég sokat jártunk, de télen még soha, így felkerekedtünk, hogy megnézzük eme szép és változatos hegyvidéket február elején.
2024-02-13 17:37:46, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben
A közel 80 éves Földes László „Hobo” kapta a Petőfi Zenei Díj Életműdíját
Földes László, Hobo a Hobo Blues Band alapítója kapja a Petőfi Zenei Díj Életműdíját idén, írja a hirado.hu. Az Életmű Gálát február 3-án közvetítik a Duna TV-n.
2024-01-18 12:09:38, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
Bővebben >>