. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Lakat kerül Dunakeszi legrégibb iskolájára
2016-02-03 08:31:32
Lakat kerül Dunakeszi legrégibb iskolájára

Lakat kerül Dunakeszi legrégibb iskolájára

Az élet gyorsan választ adott a főszerkesztői vezércikkre, ugyanis Eich László tökéletes ellentétét közölte a szülőkkel, mint amit lapunknak nyilatkozott 2015 márciusában.


„A városi intézményekben jelenleg rendelkezésre álló férőhelyek – a tavalyi és az idei évben megvalósuló bővítéseknek köszönhetően – épphogy elegendőek a megnövekedett gyermeklétszám miatt folyamatosan gyarapodó osztályok elhelyezésére. Ezért az új épület feladatellátásba való bevonása csak akkor jelenthet érdemi változást, ha valamennyi jelenleg működő épületünk tekintetében továbbra is fenntartjuk a köznevelési funkciót. Emiatt a tankerület nem tervezi egyetlen iskola megszüntetését se, és nem kíván egyetlen iskolaépületet sem kivonni az oktatási feladatok ellátása alól.” (a teljes cikk ITT OLVASHATÓ)

 

A tankerületi igazgató tájékoztatóján a szülők, nem kérdezhettek, mert Eich László szó szerint elrohant a kérdések elől. Ígérete szerint majd, egy júniusi tájékoztatón lesz lehetőség kérdezni. A tájékoztatót ilyen formában kár volt megtartani, nyugodtan kiküldhették volna levélben is, sok szülő morgolódott a tájékoztató egyoldalúsága miatt.

 

Eich szerint az iskola nagyon rossz állapotban van és felújítani lehet csupán, bővítésre nincs lehetőség a törvény szerint.  Ezért 2017 szeptemberétől az egész Szent István iskola beköltözik az újonnan nyíló alag-ligeti iskolába. Az igazgató elmondása szerint az épületet felújítják ugyan de, hogy mi lesz a sorsa, azt nem tudja megmondani.

 

Egy egész körzet marad iskola nélkül?

 

Azzal, hogy Dunakeszi szívéből kiszakítják az egyetlen általános iskolát a város közoktatási káosza tovább fokozódik. Ugyanis hiába fogja harsogni a városi propaganda gépezet, hogy „Új iskolát építünk!”, a Dunakeszin uralkodó általános iskolai férőhelyhiányt nem fogja megoldani az alagi iskola, és ez a CSOK-al valószínűleg fokozódni fog, ezt az is alátámasztja, hogy Dunakeszi még mindig előkelő helyen van a beköltözők tekintetében.

 

A Szent István iskola jelenleg 17 tanteremmel működik, az alagi iskola a tervek szerint 24 tanteremmel épül, tehát mindösszesen hét, azaz 7 tanteremmel bővül csupán a városi iskolák befogadó képessége.

 

Az iskolához több, mint 130 utca tartozik és négyszáznál több tanulója van. Az iskolaválasztásnál az egyik elsődleges szempont, hogy ne legyen a világ végén. Biztosan lesznek olyanok, és nem is kevesen, akik a távolságtól megijedve, valamint a városban uralkodó reggeli közlekedési káoszt ismerve, nem fogják vállalni, hogy a város másik végébe küzdjék csemetéjüket minden reggel, hanem átíratják egy jóval közelebbi iskolába. Azok a szülők, pedig akiknek most óvodáskorú a gyeremeke háromszor is meggondolják, hogy hova íratják gyereküket. Az újonnan a körzetbe költözőknél pedig már fel sem fog merülni az Szent István, mint alternatíva.

 

Varázslatos iskolabuszozás

 

Na, erről ne is álmodjunk. Viszont Eich László szerint a meglévő városi buszokkal lehet majd eljutni az iskolába. Ezt mindenki gondolja át vérmérséklete szerint. Hány busz kell ahhoz reggelente, hogy több száz gyereket eljutasson az iskolába?

 

A cikkben felmerülő kérdéseket feltettük Eich Lászlónak is, amit válaszol természetesen megírjuk.

 

N.N.

 

 

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Aktuális Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szór...
Bővebben >>