. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Még az idén megkezdődik két park felújítása
2014-02-11 15:10:36
Még az idén megkezdődik két park felújítása

Még az idén megkezdődik két park felújítása

A Dióssi Csaba polgármesterrel készített 2014. febr 10-i videóriport összefoglalása

 

 

 

 

 

 

 

A legutóbbi testületi ülésen két olyan téma volt, ami méltán kelti fel a lakosság érdeklődését: az Ordas Lajos park és a Katonadomb felújítása.

 

Arról végképp letett a városvezetés, hogy a Katonadombon még egy utcát nyisson, a kb. 6 hektáros területet a város lakóinak kikapcsolódásra akarják használni. Az utóbbi 3 évben már itt bonylítják le a szabadtéri rendezvényeket, a tervek szerint ezen a területen parkot, játszóteret és mindenki számára hozzáférhető sportpályákat alakítanának ki hétköznapi használatra.

A Liget utcához illeszkedve, a Dunához közel, vízisporttelepet létesítenek. Közvetlenül a Duna mentén egy magánterület fekszik, ez időnként víz alá is kerül, így semmiképp nem alkalmas a sporttelep kialakítására. A város egyébként szeretné megvásárolni ezt a területet is, tervei is vannak vele, de ezek a tárgyalások még nem tartanak ott, hogy érdemes legyen beszélni erről.

 

A sporttelepen két épület lenne, az egyik egyesületi célokra szolgálna, ez talán még az idén elkészül, a másikban lenne lehetőség a lakosság számára a kajakok, kenuk, csónakok tárolására, és a manapság egyre népszerűbb sárkányhajó is itt kapna helyet. Ettől a tárolási lehetőségtől azt lehet remélni, hogy újra fellendül a vízi élet Dunakeszin.

A Katonadomb fennmaradó részén egy többgenerációs játszóteret létesítenek, sportpályákkal, viacolor utakkal, öntöző berendezéssel. A még az idén a terület egy része használható lesz, de teljesen a következő ciklusban klszülhet el a park kialakítása.

 

Az Ordas Lajos park kisebb terület, itt jelenleg is játszótér van. A felújítás során ez öntözőrendszert és új játékeszközöket kap, körbe lesz kerítve, ahogyan az itt újonnan kialakítandó sportpályák is. Lesz itt egy 300 méteres rekortan futópálya, egy rekortan pálya a labdasportok számára, egy strandröplabda pálya, és elhelyeznek kültéri fintess-eszközöket, ahogyan a Katonadombon és a magyi-pályán is. Az emlékmű környékén park lesz. Mindezeket a terveket még az idén meg akarják valósítani.

 

A környéken egyébként van még egy-két problémás hely. Jelenleg valószínűnek látszik, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség jóvoltából az állomásnál júliusban végre hozzáláthatnak egy P+R parkoló létesítéséhez. Hasonló parkolók építéséhez Gyártelepnél és Alsón már áprilisban hozzákezdhetnek. Ezek a parkolók akkor jutnak majd igazán jelentős szerephez, ha végre megvalósul a Budapest – Vác vasútvonal teljes felújítása, ennek a befejezése 2015-re várható. Ekkortól motorvonatok járnak majd a vonalon, remélhetőleg jóval biztonságosabb menetrenddel, így többen fogják választani a bejáráshoz a vonatot.

Az állomás épülete a MÁV tulajdona, szép műemlék épület lenne, ha nem lenne így lepusztulva. A város tárgyal a MÁV-val, és a Járási Kormányhivatalt szeretné ideköltöztetni.

 

Szintén szörnyű állapotban van a rendőrség régi épülete. A tárgyalások jelen állása szerint talán még az idén megkapja a város ezt az épületet, és akkor végre tud kezdeni vele valamit. Az utólag hozzáépített, vasbeton épületet legjobb lenne lebontani, a régi viszont egy valamikor szép, a környezetbe illeszkedő épület volt, eredetileg csendőrlaktanya. Ezt mindenképp felújítanák, és valószínűleg ifjúsági házként használnák, illetve olyan közösségi térként, amely akár fiataloknak, akár idősebbeknek lehetőséget adna a kulturált időtöltésre.

 

A területen, de a városban másutt is, térfigyelő rendszer kialakítását tervezik, a rendőrséggel egyeztetett szakmai szempontok szerint. Ezzel a lakosság is nagyobb biztonságban érezheti majd magát, és a parkok védelme is megoldódik.

 

Dióssi ez után a Nők 40 programról beszélt, erre mi nem térünk ki részletesebben, hiszen foglalkoztunk már vele a korábbiakban.

Utoljára frissítve: 2014-02-11 22:22:00

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Aktuális Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tű...
Bővebben >>