. Ma Auguszta napja van.
Minisztériumi nem a rendőrkapitányságra.
2015-08-29 20:40:19
Minisztériumi nem a rendőrkapitányságra.

Minisztériumi nem a rendőrkapitányságra.

 

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, beszámolójában elhangzott, hogy még jobb lenne a térség közbiztonsága, ha Aszód térsége kapna egy rendőrkapitányságot, ezzel a környező térségek leterheltségét enyhítenék.   A Pest Megyei Közgyűlés egyhangúan szavazta meg a beszámoló után, hogy levélben kérvényezik a Belügyminisztériumtól az aszódi kapitányság létesítését. A kérelmet a minisztérium elutasította. Lapunk úgy tudja, hogy a minisztérium elegendőnek tartja a térség ellátására a Gödöllői Rendőrkapitányságot, pedig a közgyűlés kérvénye főként ennek leterheltségét kívánta enyhíteni.

 

Szomorúan veszem tudomásul, hogy süket fülekre talált ez a kezdeményezés, miközben rendőrök ezreit vezényelik a magyar-szerb határra. Mondta el lapunknak Rónai Sándor, a DK Pest megyei képviselője. Elkeserít, hogy a rengeteg elfecsérelt pénzt nem ilyen hasznos dolgokra fordítja a kormányzat. Véleményem szerint az ilyen törekvéseket, elképzeléseket támogatni kéne Magyarország kormányának, – folytatta a képviselő - hiszen ez hosszú távú segítséget jelentene Pest megye polgárai számára a mindennapokban.

 

-munkatársunktól-

További híreink
Kútmélyre zuhant a „Petőfi-film” nézettsége
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren nézték meg a magyar mozikban, ezzel a Covid utáni időszak leg...
2024-03-28 21:01:23, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben
Keresztül a téli Vértesen
A Vértesben elég sokat jártunk, de télen még soha, így felkerekedtünk, hogy megnézzük eme szép és változatos hegyvidéket február elején.
2024-02-13 17:37:46, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben
A közel 80 éves Földes László „Hobo” kapta a Petőfi Zenei Díj Életműdíját
Földes László, Hobo a Hobo Blues Band alapítója kapja a Petőfi Zenei Díj Életműdíját idén, írja a hirado.hu. Az Életmű Gálát február 3-án közvetítik a Duna TV-n.
2024-01-18 12:09:38, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Demeter Szilárd (képünkön), aki - saját elmondása szerint - nem szeret színházba járni, aki nem olvassa a magy...
Bővebben >>