. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Nem kap pályát a Dunakeszi Vasutas?
2016-03-16 16:16:45
Nem kap pályát a Dunakeszi Vasutas?

Nem kap pályát a Dunakeszi Vasutas?


Úgy tűnik, hogy újabb fejezetéhez érkezett a Vasutas USE kivéreztetése. Ezúttal Erdész Zoltán alpolgármesterrel végeztetné a város piszkos munkát.


Érthetetlen esetről számolt be ismét a Vasutas USE vezetőedzője lapunknak. Elmondta, hogy még januárban leegyeztették a Dunakeszi Közüzemi kft-vel a pályabérlések időpontjait, akkor mindösszesen egy időpont nem volt megfelelő, most úgy néz ki, hogy áprilistól nem fognak tudni hol edzeni, mert ahogyan azt levelükben írták „aktuális használati igények nagy része egy időpontra esik”. Az edzőpálya felújítása miatt, kénytelenek vagyunk a műfüves pályát igénybe venni, pedig a bérleti díj nekünk, többszöröse, mint amit a Kinizsi fizet. Nagyon szívesen bérlünk a Kinizsi Sporttelepen pályát ugyanazokkal a feltételekkel, mint a Kinizsi.

 

Lőrincz László elmondta, az is értehetetlen számára, hogy Erdész Zoltán egy személyben dönt, hogy ki kaphat pályát és ki nem, annak ellenére, hogy a pályák üzembentartója a Dunakeszi Közüzemi kft. és a van a városnak sok millió forintból fenntartott sportigazgatósága is. Valamint az is érthetetlen, hogy a sajnálatosan lecsökkent létszámú Kinizsinek, miért kell egy félpályát elfoglalni 4-5 gyerekkel, amíg a Vasutas gyerekek, 20-30-an a pálya melletti részen kénytelenek edzeni. Elmondta még, hogy továbbra sem akarnak részt venni semmilyen politikai csatározásban és nem engedik sem az egyesületet, sem a gyerekeket hogy politikai célok eszközeivé váljanak. A városvezetés részéről, ez a szándék egyértelműnek tűnik, hiszen egy olyan civilnek álcázott városi egyesületet hoztak létre, aminek a vezetésében csupa Fideszes politikus ül, többek közt Erdész Zoltán alpolgármester is elnökségi tag.

 

(Ez az egyesület, a cégbíróság adatai szerint még nem létezik, de a városvezetés már megszavazott neki 8,5 millió forintot. a szerk.)

A vezetőedző elmondta lapunknak, ha tovább folyik a város részéről a politikai nyomásgyakorlás, valamint az akadályok görgetése az egyesület működése elé, akkor a szakági szövetséghez és az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fognak fordulni.

Mi egyszerűen csak focizni szeretnénk és azt, hogy a gyerekek jól érezzék magukat. Az elért eredmények pedig azt igazolják, hogy az irány jó.

 

 

Kép és szöveg: Dunakeszi Hírhatár

Utoljára frissítve: 2016-03-16 16:17:22

További híreink
Magyar Péter, a hiányzó hős
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevével - Bruck András FB-jegyzete.
2024-04-13 08:33:55, Hírek, Sport Bővebben
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Sport Bővebben
A Momentum szerint Sulyok Tamás méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnöki pozícióra, ugyanis hazudott a családjával kapcsolatban.
2024-03-22 12:57:58, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tű...
Bővebben >>