. Ma Csongor napja van.
Piac - Teteje már nincs, de nem zárt be
2014-07-22 23:30:43
Piac - Teteje már nincs, de nem zárt be

Piac - Teteje már nincs, de nem zárt be

Aki mostanában a piacon járt, és meglepték a szokatlan fényviszonyok, minden bizonnyal felpillanthatott a tetőre, és azt tapasztalhatta, hogy a váz üresen, funkcióját vesztetten áll, mert nincs már mit tartania. Erről karrimor adott hírt először a dunakeszi index fórumon . Megpróbáltunk utánanézni, hogy mi történt, bezár-e a piac, esetleg már be is zárt, és mi lesz helyette? Megnyugtatjuk olvasóinkat, nem, nem zárt be, menjenek csak le szombaton vásárolni, csak vigyenek magukkal esernyőt!

 

 

Bevalljuk, információinkat olyan forrásokból szereztük, ami mindenkinek rendelkezésére áll: odamentünk a piacra, beszéltünk egy árussal – többel nehéz is lett volna – és elolvastuk a piac déli falán lévő hirdetőtábla anyagát.

 

A piac nem a városé, hanem az üzletek tulajdonosaiból álló Dunakeszi Új Piac kft-é, ennek tagjai azonban nem tudtak megállapodni egymás között, hogy létrehozzák a fenntartásra  a társasüzletház formát.  Az alapítást kétszer is megkísérelték, egyszer még az építés körül, 1994-1996 között, majd 2011-ben, de a mai napig nem jártak sikerrel. Az épület állaga egyre csak romlik,  a felújításra viszont nincs elegendő pénz, hiszen az alapítás halogatásával együtt a felújításra fordítandó alap létrehozása is elmaradt. Az eredetileg 15 év élettartamra tervezett tető mára veszélyessé vált, azért kellett a  bitumenes fedőlemezeket eltávolítani.  

 

Annak reményében, hogy a felújításhoz esetleg eu-s pályázati pénzhez jutnának, 2012-ben felajánlották a városnak, hogy létesítsen a csarnok területén önkormányzati- városi piacot. A Város ezt az ajánlatot azonban csak azzal a feltétellel fogadta volna el, hogy előbb a kft. újítsa fel a csarnokot a mai kor feltételeinek megfelelően. Erre persze a kft. képtelen lett volna, hiszen épp azért fordult a Városhoz, hogy a felújításhoz eu-s forrásokhoz jusson.

 

Az iratokból kiderül egyébként – ha mindent jól értelmezünk – , hogy a támogatástól akkor is elesett volna a kft., ha a város elfogadja a felajánlást, mert ez a lehetőség eleve nem vonatkozott a budapesti agglomeráció településeire. Annyi biztatást azért kaptak a Vidékfejlesztési Minisztériumból, hogy a 2014-2020 közötti időszakra a vidékfejlesztési program tervezés alatt van, érdemes figyelemmel kísérni, hátha kínál valami megodást a Dunakeszi Új Piac kft. számára is.

 

Hogy mi lesz végül a megoldás? Ki tudja... Kecskeméti László, aki mindezt a levelezést aláírta a kft. részéről, közben hirdetés útján keres befektetőket telek és üzlethelyiség tulajdonjoga ellenében. A látványterv a mostaninál nagyobb üzletházat vázol fel, miközben a jelenlegiben is állandóan üresen állnak az üzlethelyiségek, és az őstermelők is csak pénteken és szombaton jelennek meg áruikkal. Igaz, ő ezt azzal magyarázza, hogy túlságosan sok helyen engedélyezi a város a zöldség- gyümölcs árusítást.  Egyszerű vásárlóként ezt azért mi nem gondolnánk olyan nagy hibának. Átgondolandónak tartjuk viszont azt a felételt, ami miatt állítólag több tulajdonos sem volt hajlandó belemenni társasüzletház alapításába, hogy minden profillal legfeljebb egy üzlet lehet jelen a csarnokban.

 

Piac-témáról írtunk korábban is.

Utoljára frissítve: 2014-07-22 23:33:08

További híreink
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, Színes Bővebben
Romos, penészes cserelakást ajánlott a MÁV a mini-Dubaj helyett
Romos és penészes cserelakás, amelyet felajánlott a MÁV az egyik bérlőnek, akinek a szerződését a mini-Dubaj miatt mondták fel – írja a Hvg. A 27 bérlőből mindössze 4 fog...
2024-04-04 17:38:50, Hírek, Színes Bővebben
Karsai Dániel befejezi ügyvédi tevékenységét és kilép a Budapesti Ügyvédi Kamarából
Karsai Dániel akként döntött, hogy 2024. március 31. napjával befejezi az ügyvédi tevékenységét és egyúttal kilép a Budapesti Ügyvédi Kamarából.
2024-04-04 17:38:48, Hírek, Színes Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Karsai Dániel akként döntött, hogy 2024. március 31. napjával befejezi az ügyvédi tevékenységét és egyúttal ki...
Bővebben >>