. Ma Auguszta napja van.
Télen is békésen megférünk egymás mellett
2014-12-02 14:05:41
Télen is békésen megférünk egymás mellett

Télen is békésen megférünk egymás mellett



Meddig tartott a repülési szezon és kb. mikor indul újra tavasszal? 

Általában október utolsó hétvégi napján fejezzük be a repülést, de idén (mivel a pereskedés kapcsán később tudtuk elkezdeni a munkát) tovább voltak érvényesek a biztosításaink, ezért novemberben is tudtunk még repülni. Tavasszal – ha csak nem gördítenek elénk újra valamilyen adminisztratív akadályt – április első szombatján kezdjük majd a szezont, szokás szerint. Márciusban már megélénkül az élet a reptéren: ilyenkor tartjuk a reptéri gyakorlatokat az új kezdőknek. Sokan ekkor találkoznak először a gépekkel, sokan ekkor ülnek be először a botkormány mögé.



Mit csinál a klub tagsága télen, hogyan készültök a következő szezonra? Esetleges terveitek? 

Bár a repülés alapvetően nyári és jóidős sport, télen is aktívak vagyunk. A csapatot a közös hétvégi munkák és az elméleti továbbképzések tartják össze ilyenkor. Annak ellenére, hogy télen Dunakesziről nem repülünk, azért sok dolgunk van. Folyamatosan mozgatni kell a gépeket a hangárban, a javítások miatt is. Emellett ezen a télen az aggregátort is felújítjuk, hogy a társadalmi összefogásban vásárolt új műanyag kötelünket fogadni tudja. Ez komoly munka lesz, több tagunk is csak ezen fog dolgozni egész télen. A növendékek minden szerdán találkoznak egymással és az oktatókkal, ilyenkor folytatódik az elméleti képzésük. A pilóták továbbképzése majd január elején kezdődik, és két hónapon keresztül tart. Előírás, hogy télen is foglalkozni kell a repüléssel, és fel kell frissítenünk az elméleti tudásunkat, ez is a biztonságot növeli. A sportcsapat is külön foglalkozásokat tervez: itt szerencsére számíthatunk a Magyar Vitorlázórepülő Szövetség segítségére is.


Mi van ilyenkor a repülőgépekkel? Téli álmot alszanak, vagy karbantartás, javítások várnak rájuk, esetleg repülnek is?

Minden gépnek pontos karbantartási terve van, attól függően, hogy milyen idősek és mennyit repültek az idén. Ebben az évben Budaörsön fogják majd karbantartani őket, úgyhogy az egyik legfontosabb feladatunk a gépek át- és visszaszállítása lesz majd. Sajnos a dunakeszi műhelyek a repülőtér nehéz helyzete miatt mára már megszűntek, ezért kell nekünk is máshová vinni javíttatni a gépeket. Ez sokba is kerül, és komoly szervezést is igényel, sajnos ez is a repülőtér jelenlegi helyzetének az egyik mellékhatása. Szerencsére nem áll minden repülőnk: két klubgépet tagjaink felvittek Pipishegyre, hogy a Hullámtáborban repüljenek velük.


Repültök-e idén hullámot? Dunakesziről, vagy máshonnan?

Sokáig gondolkodtunk ezen a kérdésen. A hullámot generáló szél sajnos nem úgy tervezi az érkezését, hogy hétköznap legyenek jók a feltételek, és a hétvégi vontatási tilalom miatt mi szombaton és vasárnap nem szállhatunk fel. Rengetegszer kérvényeztük már a város vezetésétől, hogy adjanak nekünk engedélyt a hétvégi vontatásokra, hiszen ez a teljesítményrepüléshez és a kiképzésekhez is létfontosságú. Leveleinket azonban válaszra sem méltatták. Ilyen körülmények között nem vállalhattuk, hogy klubtagjainknak itthon tervezünk hullámügyeletet, azután ha esetleg szombaton megfelelő az időjárás, akkor a felszállási tilalom miatt csak a földről nézhetik a lencsefelhőket. Szerencsére idén is sikerült Gyöngyösön megszervezni a központi tábort, így örömmel irányítottuk ide tagjainkat, és két gépünket is. Reméljük, szerencséjük lesz, és legalább egy új gyémántkoszorúst ünnepelhetünk majd idén is a klubban.


Milyen élet van ilyenkor a reptéren? Használjátok-e ti? Használják-e más sportolók? Mifélék? 

Az év végén szoktunk rendezni még egy üzemnapot, hogy elbúcsúztassuk a szezont. Idén viszont csak akkor tudunk erre sort keríteni, ha elkészül az aggregátorunk, így erre viszonylag kis esélyt látunk. A repülőképes vitorlázóink most Gyöngyösön vannak, így vitorlázórepülésre részünkről nem lehet számítani. Néha a motorosokat ki-kitolják a gazdáik, ha jó idő van, de a gyakori köd és a rövid nappali időszak nem igazán kedvez a téli repüléseknek (na meg kevés gépben van fűtés). Mi főleg a karbantartási munkák miatt vagyunk kinn, úgyhogy nem ürül ki ilyenkor sem a reptér. Más sportolók – ahogyan évközben is – rendszeresen járnak ki, sokszor látni modellezőket, futókat, kite-osokat, de ugyanúgy, ahogy nyáron, úgy télen is békésen megférünk egymás mellett.


Ha ilyenkor a reptéren járunk gyalogosan, lazábbak-e a szabályok? Mire kell figyelni? Honnan tudjuk, hogy van-e éppen üzem? 

Ugyanúgy figyelni kell most is, mint nyáron, hiszen egy motoros gép bármikor megjelenhet (legalábbis napkelte és napnyugta között számítani kell rá). A különbség a hétvégéken jobban érezhető lesz, hiszen csőrlőüzem hiányában a reptéren végig kihúzott kötelekre most nem kell számítani. A motoros forgalom miatt azonban mindenkitől azt kérjük, hogy legalább annyira figyeljen ha a reptéren jár, mintha nyár lenne.


Másmilyen-e télen a reptér állatvilága? 

Az ürgéket ilyenkor nem szoktuk látni, de a madarak itt vannak. A reptéri kutyák is örülnek, ha egy kis társaságot kapnak.

 

A hullámrepülésről:

http://iho.hu/hir/a-hullam-ami-magasba-emel-121227

http://iho.hu/hir/rubik-nap-5-a-hullam-csodaja-dunakeszin-121212

http://www.dunakeszi-hirhatar.hu/index_cikk.php?hh=uj-rekord-hullamrepulesben

 

Köszönjük az interjút.

- RcsM

További híreink
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Sport Bővebben
A Momentum szerint Sulyok Tamás méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnöki pozícióra, ugyanis hazudott a családjával kapcsolatban.
2024-03-22 12:57:58, Hírek, Sport Bővebben
A látványos álviták után külön egyezséget kötött a Momentum és a DK
A DK visszalépteti eddigi csepeli jelöltjét és beáll a momentumos Dukán András Ferenc polgármester jelölti kampánya mögé.
2024-03-02 16:17:16, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnö...
Bővebben >>