A következőkben kedves Olvasónk, Sarkadi Márton írását olvashatják.

Több szempontból is törvénysértőnek találta a Pest Megyei Kormányhivatal Törvényességi  Ellenőrzési és Felügyeleti Főosztálya a Dunakeszi Önkormányzat 3/2012. számú (január 31-én megszavazott) Dunakeszi Város építészeti örökségének helyi védelméről szóló rendeletét a szerző beadványa nyomán lefolytatott, XIV-B-030/00425/3/2012. sz. vizsgálat erdményeként.

A hír nem meglepő. Már a rendelet megszavazásakor tudni lehetett, hogy a jobbikos Nyíri Márton által előterjesztett rendelettervezettel baj van. E sorok írója a testületi ülés előtt levélben felhívta Molnár György jegyző, Passa Gábor főépítész és a képviselők többségének figyelmét a rendelettervezet hibáira. Levelére (természetesen) nem kapott választ, a szavazás pedig annak rendje-módja szerint a fideszes képviselők egyhangú támogatása eredményeként a rendelet elfogadásával zárult.

Mi is a baj a rendelettel? Egyszerűen összefoglalhatjuk: valójában nem az értékek védelmére irányul, hanem az 1993-ban megszavazott védelem felszámolására. Természetesen nem direkt támadásról van szó. A rendelet gyönyörűen cizellált formában tálalja a helyi védelem célját és fontosságát. Hosszan értekezik mindenféléről, amit egy ilyen célú  rendelet általában szabályoz. Összességében azonban egy szépen feldíszített ajándékosdobozhoz hasonlít – amely nem tartalmaz semmit. A lényeget ugyanis a rendelet melléklete jelenti, amely a védelem alá helyezett objektumokat sorolja fel. Itt azonban a területi védelem kategóriája üres, az egyedi védelem listájában pedig mindössze a Városháza épülete (Fő u. 25, 4248 hrsz.) és az ún. „Délker-raktár” (Kistemplom u; 3035/14 hrsz.) árválkodik. Mellékesen megjegyzendő, hogy a volt „Délker-raktár” helyrajzi száma nem 3035/14, hanem 3035/4, nem a Kistemplom utcában található, hanem a Kincsem utcában, egyébként pedig – jelen formájában! – egy teljességgel jellegtelen épület, amely ma szociális foglalkoztatóként működik (egykori funkciója az 1993-as rendelet szerint „lovardai istálló”).

Az 1993-as rendelet melléklete még egy hosszú listát közölt, amely kiterjedt a az Alagi Versenyló Tréningtelep összes kül- és belterületi ingatlanára, valamint az ún. téli pályával szerves egységet képező 060. hrsz. területre is. Az 1990-es évek folyamán a helytörténeti gyűjtőmunkának köszönhetően jelentősen bővült azoknak az épületeknek a köre, amelyeket védelemre javasoltként tartottak számon. 1999-ben és 2000-ben is készült javaslat arról, hogy mely épületeket lenne érdemes helyi védelem alá vonni. E felsorolások magukban foglalják a Gyártelep épületeinek többségét, a Fő úti volt kultúrházat és egy sor más épületet. (Sajátos módon a 2006-os Helyi Építési Szabályzat 2. sz. melléklete alapján nem nyilvánvaló, hogy ezen épületek védelmét megszavazta-e a Testület, vagy a jegyzékek csupán javaslatok maradtak.) A város örökségvédelmi hatástanulmányának részeként szintén készült egy védési javaslat – eredménytelenül (2006-os HÉSZ 3. sz. melléklet).

Lássuk, hát, hogyan lehetett elsinkófálni a védett értékek többségét! A javaslatként szereplők eltüntetése jogilag indokolt: egy rendeletnek a valóban védett objektumokat kell tartalmaznia. Az persze más kérdés, hogy a javaslatokban szereplő épületek jelentős része valóban érdemes védelemre, ezek védelem alá helyezéséről kellett volna dönteni, s nem a javaslat törléséről. Nos, mielőtt azzal állna elő valaki, hogy mostantól tömegesen fognak védetté nyilvánítani műemlékeket, érdemes tekintetbe venni, hogy az új rendelet jócskán megnehezíti a védelem alá helyezést. Olyan követelményt állít a védettségre való érdemesség elbírálásához megkövetelt dokumentáció elé, amelyet nem könnyű teljesíteni. Például az objektum felmérési terveit kéri, amelyet csak hozzáértő építészmérnök készít el – nem kevés pénzért. Nem véletlen, hogy még az országos egyedi védelem elbírálásához sem követelmény (s az esetek többségében nem is szükséges). Félő, hogy univerzális kifogássá válik majd a melléklet „feltöltésével” szemben a megfelelő dokumentáció hiánya.  Érdmes a kérdéshez megfontolni a rendelet 4. paragrafusának 5. pontját: A hiányos kezdeményezés – amennyiben a hiánypótlási idő eredménytelenül telt le – érdemi vizsgálat nélül elutasítható; továbbá az 5. paragrafus 2. pontját: Az eljárással kapcsolatos költségeket a kezdeményező köteles megelőlegezni.

De hogyan tűnhetett el a mellékletből a korábban érvényesen védetté nyilvánított objektumok sora? Vajon miért hiányzik az új rendeletből Dunakeszi egyik legjelentősebb büszkesége, a Versenyló Tréningtelep?! Az 1994-es rendelet az „ott meglévő jellegzetes épületekkel és természeti értékekkel” indokolta a védelmet. Itt érdemes megállnunk egy pillanatra, ugyanis fontos momentumhoz érkeztünk. Az 1994-es rendelet a „a város egyes épületeinek, területeinek és természeti értékeinek” védelméről szólt. A 2012-es rendelet csupán a város „építészeti értékeinek védelméről”. Az új rendelet azonban mégis rendelkezik arról, hogy a régi hatályát veszti. Az építészeti értékek védelméről szóló rendelet tehát a komplex, természeti és építészeti értékek védelméről szóló rendelet helyébe lépett. A természeti értékek „kifelejtése” a rendeletből nyilván ezzel magyarázható. A dolog akár rendben is lehetne abban az esetben, ha az építészeti értékek védelmével párhuzamosan a természeti értékek védelméről is született volna rendelet, csakhogy ez elmaradt, s ebből adódóan zavaros jogi helyzet alakult ki. Igaz, a Dunakeszi Jobbik honlapján január végén megjelent egy cikk, amely emlegeti egy ilyen célú rendelet előkészítését, azonban a január óta eltelt négy hónap szemmel láthatólag nem volt elegendő erre, s a Jobbik propagandájában január óta nem is szerepelt a téma, csak most bukkant fel újból, a törvényességi felülvizsgálatot követően (annak hatására?). Nyíri Márton újabb írása mellesleg meglengeti a korbácsot a civilek felett, akik – nyilván politikai kampányszempontokból – fellépnek egy-egy érték védelmében. Nyíri Mártont nem zavarja okfejtésében az a tény, hogy jelenleg nincsen kampányidőszak, és a civilek mégsem nyugszanak: folytatják a végeláthatatlan pereket a tőzeglápért, vagy  például a törvénysértő önkormányzati rendeletek felülvizsgálatát kezdeményezik. Ráadásul a civilek – Nyírivel szemben – nem politikai babérokra vágynak, mindössze a lakóhelyük értékei érdekében lépnek fel.

Összességében tehát a jobbikos rendelet ex lex állapotot teremtett, s hozzátehetjük, sajátságos, hogy éppen Dunakeszi környezetvédelmi tanácsnokának előterjesztése eredményeként szűnt meg (ideiglenesen?!) a város természeti értékeinek helyi védelme.

Ezzel persze még nem értünk az ellentmondásos jogi rendelkezések végére. A Tréningtelep épületei értélemszerűen nem természeti értékek, azokat mindenképpen fel kellett volna tüntetni az új mellékletben. Erre azonban egy trükkös fordulatot eszeltek ki a jogszabályalkotók: a 2012-es rendelet 5. paragrafusának 9. pontja kimondja, hogy ha egy objektum magasabb szintű védelmet kap, akkor helyi védelme megszüntethető. A Tréningtelep egésze pedig 2006 óta országos egyedi műemléki védelmet élvez. Nos, a helyi védelem megszüntetéséről ugyan nem rendelkezett a Testület, a mellékletbe mégsem kerültek bele a Telep épületei. S tekintettel arra, hogy országos természeti védelem alatt nem áll a terület, a helyi természeti védelem megszüntetésére még a rendelet – egyébként a Kormányhivatal által jogszerűtlennek minősített – rendelkezése sem vonatkozhat. S hogy az ellentmondásoknak még mindig ne érjünk a végére, más helyen (15. paragrafus, 3. pont) a 2012-es rendelet azt mondja, hogy a többször módosított 1993-as rendelet által védelem alá helyezett ingatlanok a jelen rendelet által védett ingatlanok maradnak. Ezek után ember legyen a talpán, aki el tudja dönteni, mely objektumok számítanak védettnek. Nem is véletlenül találta a Kormányhivatal törvénysértőnek a rendeletet.

A helyzet egyáltalán nem megnyugtató. A rendeletből „kimaradt” objektumok szempontjából ugyanis a helyi védelem jelentős tényező. Talán nem csupán véletlen egybeesés, hogy az egyik „védtelenné vált” terület az ún. téli pálya, amelynek egy részét (060 hrsz. ingatlan) éppen tavaly nyár vége óta szeretnék beépíteni tulajdonosai, Kovács László, volt képviselő és két társa, amint arról hírt adott az Alagliget Lakóparkért Egyesület. S milyen érdekes: éppen az elmúlt hetekben kiirtották az összes fát a területen. Nos, természeti védelem alatt álló területtel ezt talán nem tették volna meg. Ezek után idekívánkozik a kérdés, vajon a védelemmel kapcsolatos kusza helyzet létrehozása csupán a jobbikos vezetők amatőr csetlés-botlásának eredménye, vagy szándékosságot is feltételezhetünk mögötte?

Az építészeti értékek védelméről szóló rendelettel egyébként azon túl, hogy zavaros helyzetet teremtett,  más jogi problémák is vannak. Amint a Törvényességi és Felügyeleti Főosztály fogalmaz levelében: „Az Ör. (Önkormányzati Rendelet) a fentieken túl további, részben az épített örökség helyi védelmének szakmai szabályairól szóló 66/1999. (VIII. 13.) FVM rendeletbe, részben egyéb központi jogszabály előírásaiba ütköző rendelkezéseket tartalmaz.” Hogy melyek ezek a további jogszabálysértő rendelkezések, arra vonatkozóan a szerzőnél a jogtudományokban képzettebbek számára háziversenyt hirdetünk. Valamelyest támpontot jelenthet talán az Önkormányzat reakciója, ugyanis a Kormányhivatal felszólításának legalább a júliusi ülésén eleget kell tennie, és módosítania kell a törvénysértő rendeletet.

Egybefoglalva a januári helyi értékvédelmi rendelet „hasznát”: a védett építészeti értékek lényegében a városházára redukálódtak, a természeti értékek védelme ex lex helyzetbe került. Vessük össze ezt az eredményt az Önkormányzat, vagy a Dunakeszi Jobbik vezetőinek öntömjénező propagandájával. S ezek után kíváncsian várjuk, mit hoz majd az új természetvédelmi rendelet...

Írta: Sarkadi Márton