. Ma Emma napja van.
Vadászterület lett Dunakeszi
2016-06-23 13:22:40
Vadászterület lett Dunakeszi

Vadászterület lett Dunakeszi

Ez azt jelenti, hogy Dunakeszi és a környező települések, egy nagy egységbe kerülnek, 2017 március 1-vel, 13-572150-201 kódszámú vadászterületként.


Ez persze nem jelenti azt, hogy ezentúl mindenhol lehet majd vadászni.

 

Továbbra sem lehet:

a)            település közigazgatási belterületét, valamint

b)           lakóingatlanul szolgáló bekerített külterületi ingatlan,

c)            tanya, valamint major,

d)           temető,

e)           nem mező-, erdő- vagy vadgazdálkodási célból bekerített hely,

f)            repülőtér,

g)            közút, valamint a közút és annak fel- és lehajtója által határolt, továbbá

h)           vasút területét.

 

Vadászterületnek minősül - hasznosítási formájától függetlenül - az a földterület, valamint vízfelület, amelynek kiterjedése a háromezer hektárt eléri, és szemközti határvonalainak távolsága legalább háromezer méter, továbbá, ahol a vad, a szükséges táplálékot megtalálja, természetes szaporodási feltételei, valamint természetes mozgásigénye, búvóhelye, nyugalma adott.

 

A határozat teljes szövege megtekinthető a város honlapján.

 

szerkesztőségünkből

 

 

 

 

További híreink
Havas Henrik építené Gattyán György médiabirodalmát
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csapatával Havas Henrik. A legendás televíziós szakember a napok...
2024-04-18 17:49:41, Hírek, Színes Bővebben
Vitézy Dávid szerint öt éven belül megépülhet a vidámpark Budapesten
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szórakoztató központot ígér a budapestieknek – és még közpénz se...
2024-04-18 17:49:40, Hírek, Színes Bővebben
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, Színes Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar P...
Bővebben >>