. Ma Emma napja van.
Volt egyszer egy dunakeszi strand
2016-06-20 15:15:42
Volt egyszer egy dunakeszi strand

Volt egyszer egy dunakeszi strand

Nem a szabad strandról lesz szó, ami éppen egy éve került az ígéretek feliratú fiókba, hanem arról a strandról, amit már 1920-ban is strandkén jelöltek a turista térképek, és ama már régi dunakeszieknek is csak halványodik az emlékezetében.

 

 

A nyár egyelőre kevésbé tombol, mint tavaly, de a hűsölni vágyó dunakeszieknek – ha legálisan tennék – Gödig kell eljutni, hogy lehűtsék magukat. Dunakeszi több kilométeres dunai partszakaszán, ugyanis szabad strand sincs. Pedig nem egy nagy ördöngösség egy ilyen létrehozása. Nagymaroson, kigondolták, megszavazták, megépítették. Az egészhez nem kellett egy év sem, és ahogyan a nagymaros önkormányzat munkatársa fogalmazott, gyakorlatilag fillérekből megoldották. Lehet, hogy Dunakeszin ezért nincs, pont ez a baj, hogy nem kerülne sok pénzbe…

 

Szabad strand Nagymaroson

 

 

De térjünk vissza a régi dunakeszi strandhoz. Az ezred forduló környékén, a Metal Star 97’ nevű cég, nagy lendülettel kibérelt, bontott, épített aztán pereskedett az önkormányzattal, végül ez helyzet most. Aki részletesen kíváncsi, hogy mi és, hogyan történt KATTINTSON IDE.

 

Figyelem! A nyugalom megzavarására alkalmas képek következnek.

 
(KATTINTSON A KÉPRE A GALÉRIÁÉRT)

 

 

Kép és szöveg: N.N.

Utoljára frissítve: 2016-06-21 14:23:17

További híreink
Havas Henrik építené Gattyán György médiabirodalmát
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csapatával Havas Henrik. A legendás televíziós szakember a napok...
2024-04-18 17:49:41, Hírek, Színes Bővebben
Vitézy Dávid szerint öt éven belül megépülhet a vidámpark Budapesten
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szórakoztató központot ígér a budapestieknek – és még közpénz se...
2024-04-18 17:49:40, Hírek, Színes Bővebben
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, Színes Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren n...
Bővebben >>