(a kép illusztráció)

Nem baj, - gondolta magában a Képviselő, miközben a pénzt nyújtotta a taxisnak és intett a kezével, hogy nem kéri a számlát, - a haza utat már nem én fizetem. Becsapta a szürke taxi ajtaját és elindult az épület felé. Odabentről halk zongoraszó szűrődött ki a bent lévők morajlásán át. Szeme sarkából látta a hajléktalan férfit a padon, de igyekezett nem tudomást venni róla,

Ott vannak a Myraiak, majd elintézik, gondolta. Éjjeli melegedő? Még, mint nem? Aztán még, pestről is ideszoknának, az kéne még… Ebben a városban nincs ilyen probléma és kész. Tessék, ezt is felújítjuk, gondolta, miközben a felette tornyosuló állványzatra emelte tekintetét, majd belépett az épületbe.

Odabent egyik – másik vendég már elég jól érezte magát, köszönhető az ingyen pálinkának. A képviselő a ruhatár felé vette az irányt. Lassan, kimért mozdulatokkal vette le magáról a kabátot szemét le sem véve a fogason sorakozó többi kabátról. Azt nézte, hogy ki van itt. Egészen megnyugodott, amikor a gyűlölt kabátot többszöri szemle után sem látta a fogasokon. Bár a ruhatár ingyenes volt, köszönetképp egy kétszázasra cserélte a bilétát, amit ruhatáros adott át. – Elvégre karácsony van. - gondolta.

A Képviselő a terem felé vette az irányt, közben a telefonját böngészte. – Nem írtak semmit, még mindig a budival és a repós pénzzel vannak elfoglalva, pedig már óriásplakátot is kiraktuk. Bal kezével a pálinka után nyúlt, amit egy csinos szőke lány kínált tálcán, jobbal éppen a telefonját csúsztatta a zsebébe. – Nem, az óriásplakát mégsem volt jó ötlet, most az is megtudta, hogy mit csináltunk, aki eddig nem. – villant be az agyába. Le kell szedetni, azonnal. – és már nyúlt is a telefonjához, hogy megírja az üzenetet. A teremben a libamáj a lazac és a szarvasgomba jellegzetes illata keveredtek az áporodott levegővel poharak csengtek, kanalak, villák koccantak a tányérokhoz megcsörrentve a porcelánt.

A vacsora a szokásos monotóniával telt, beszélgetések a semmiről, pofavizitek és szokásos ígéretek, amikből úgysem lesz semmi. Közben a tekintete, szemben ülő képviselő társára tévedt, akinek az arcán egy könnycsepp csordul végig, szája sarkában összekeveredve a kacsazsírral csöppent rá a tányérján heverő laza maradékra, pont a szarvasgombás gyöngytyúk morzsái mellé. Biztosan azokra a gyerekekre gondol, akik majd a téli szünetben nem tudnak, mit enni, mert a testület elutasította az ellátásukat, gondolta magában, de gyorsan elhessegette a gondolatot és nagyot kortyol a pohárban lévő Sauska roséból és közben az jutott eszébe, hogy a lazachoz mégiscsak abból a félédes tokajiból kellet volna tölteni. Különben is, aki ilyen lelkizős, ne álljon politikusnak. Aki meg éhezik, az meg menjen a Gyurcsányistákhoz, azoknak a heppje, hogy ételt osztanak. Körülnézett a teremben és nyugtázta, hogy éhező emberek nincsenek, mert ez itt bizony a valóság, a libamáj, a szarvasgomba, a kacsamell, a többi csak balliberális vernyogás.

Egy óra múlva egy taxi stoppolt egy nagy ház előtt. A Képviselő kiszállt, az orra alatt egy köszönésfélét mormolt a sofőr felé. Az út túloldalán az óriásplakát hirdette, hogy „Nem loptuk el a 600 milliót!” –Holnap leszedik, gondolta a Képviselő! – és benyitott a nagy kovácsoltvas kapunk, ami nyikorogva engedte be a hazatérőt.

A nyikorgás hangját egy mentőautó szirénája váltotta, a főúton rohant Pest felől, de kerülnie kellett értékes perceket vesztve, mert a polgármester az utcácskát, ami a legrövidebb út lenne, lezáratta magának magánparkolónak.

Tabarin