![]() |
|
![]() |
|
Tweet |
|
|
![]() |
|
Colibri: száz éve az élvonalban
Az angol Colibri vállalatot Julius Lowenthal alapította, méghozzá 1928-ban. A világsikerre nem is kellett sokat várniuk. A még az ebben az évben megjelent öngyújtójuk igazi kuriózumnak számított ugyanis.
A Colibri Original névre keresztelt termék a világ legelső félautomata öngyújtójaként vonult be a történelembe. Ekkor úgy tűnt, semmi sem állhat a Colibri útjába.
A 2. világháború azonban a brit céget sem kímélte. A Londoni ratkáruk teljes egészében megsemmisült a bombázások során. Más vállalkozások talán feladták volna ezen a ponton, de a Colibrit más fából faragták. A Stormgard nevű öngyújtóval a fronton harcoló katonák dolgát könnyítették meg.
A következő mérföldkő a cég életében 1967-hez köthető. Az ekkor piacra dobott Colibri Molectric igazi innováció volt, hiszen a legelső, elem nélkül működő elektromos öngyújtónak számított.
1987-ben a Colibri a mozivásznakat is meghódította. Az Aranypisztolyos férfi című James Bond-filmhez ugyanis a cég gyártotta le a címben is szereplő pisztolyt. Ehhez egy öngyújtóra, egy mandzsettagombra, egy dohánytartóra és egy aranyból készült tollra volt szükségük.
Az innováció ma is tart
A Colibrinél az új évezredben sem ültek a babérjaikon. A székhelyüket Angliából áthelyezték New Yorkba, 2001-ben pedig újra meglepték a világ szivaros közösségét. A piramis alakú dupla, illetve tripla lángú öngyújtók a mai napit töretlenül népszerűek.
Ugyanez a helyzet a Quantum-szériával is. A Humidorshop.hu szivargyújtói között is elérhető termékek V-alakjukkal és 3 jet lángos kialakításukkal lopták be magukat az emberek szívébe.
A Colibri Quasar öngyújtóknál a cég az esztétikumra törekedett. A piramisokból felépülő dizájn a márkától megszokott magas szintű technikai megoldásokat takarja.
A Colibri ékköve
Bár a Colibri minden szivargyújtója remek választás, a Quantum tripla szúrólángos öngyújtó így is kiemelkedik a kínálatból.
A készülék bármilyen szivarhoz használható, miközben a gyűjteményünkben is igazán jól mutat majd. Annál is inkább, hiszen divatos, mégis időtlen króm színével biztosan kitűnik majd a többi szivargyújtó közül.
A megjelenés persze nem minden, a Quantum öngyújtónak pedig a tartósság és megbízhatóság terén sincs oka szégyenkezni. A szeles idő sem foghat ki rajta, sőt akár háromezer méteres magasságban is hibátlanul teszi a dolgát.
Az arányos méreteinek köszönhetően a zsebünkben is kényelmesen elfér, és persze igazán elegáns megjelenést biztosít számunkra bármilyen alkalom során.
(x) |
|
|
|