![]() |
|
![]() |
|
Tweet |
|
|
![]() |
|
A Dunakeszi Úthálózatáért Közalapítvány ellen indított perben a Budakörnyéki Járásbíróság megalapozottnak találta kérelmemet és hirdetményi idézést rendelt el, miután az önkormányzat által alapított, közel kétmilliárd forintot kezelő közalapítvány nem tett eleget a közpénzek elköltésének nyilvánosságára vonatkozó törvényi kötelezettségeinek és a bíróság ezzel kapcsolatos idézését sem vette át bejegyzett - egyébként az önkormányzattal azonos - székhelyén.
A Jobbik döbbenetesnek tartja, hogy a közalapítvány, mely évről évre több százmillió forintos támogatást kapott a városi közpénzből, szinte egyáltalán nem számolt el a dunakesziek neki juttatott vagyonával, illetve ha igen, akkor az erre utaló adatokat az önkormányzat nem hajlandó kérésünkre sem nyilvánosságra hozni annak ellenére, hogy azok nyilvánvalóan közérdekű adatnak minősülnek.
Elképesztő az a hozzáállás is, hogy miközben a város vezetői ennél nagyságrendekkel kisebb összegű támogatásokat megvonnak, vagy utólag visszakövetelnek sport- és civil szervezetektől, addig a város milliárdos vagyonával gazdálkodó alapítványt éveken keresztül még arra sem szólítják fel, hogy tisztességesen számoljon el a neki juttatott több százmillió forintnyi közpénzzel.
Vajon lehet-e összefüggés aközött, hogy a város nem követeli meg a közalapítványtól annak tisztázását, hogy milyen módon költötte el a város több százmillió forintját és aközött, hogy a kuratórium korábbi elnöke Erdész Zoltán jelenlegi alpolgármester, vagy a mostani kuratóriumi elnök, Kovács László feleségének jelenleg is több millió forint értékű szerződése van a várossal, melyből az önkormányzati propagandát közvetítő városi televíziót üzemelteti?
Felszólítjuk a város vezetését, hogy haladéktalanul tisztázza a fenti kérdéseket és számoljon el a dunakeszi polgárok felé a város vagyonával!
Varga Zoltán Péter A Jobbik Dunakeszi Alapszervezetének elnöke |
|
|
|