Ami Párizsban történt, az megbocsájthatatlan, és nem dzsihád. Dzsihád: jelentése „erőfeszítés”. Olyan erőfeszítés, ami a muszlimokat a saját maguk, vagy a közösség jobbá tételére buzdítja. A Korán ebben az értelemben használja a szót.

Először is le kell szögezni, hogy egy embert megölni azért, mert nem osztja azt a nézetet, amit én, legyen az vallási, vagy politikai nézet, olyan fajta bűn, amit egy ember nem tud, és nem is kell tudnia megbocsátani. Ami Franciaországban történt, az nem dzsihád, semmilyen értelemben, az maga a borzalom.

Persze nem szabad elmenni amellett sem, hogy a kereszténységnek is megvoltak a maga „terrorcselekményei” pár száz évvel ezelőtt, vallási meggyőződésből a konkvisztádorok halomra irtották dél-Amerika őslakosságát. Úgy látszik, az Iszlám történelméből még hiányzik az a néhány száz év, hogy leszokjanak az ilyesfajta „vallásgyakorlásról”.

Mindkét oldalon azért történtek, történnek ezek a borzalmak, hogy a hívők a hitüket, vallásukat, istenüket megvédjék. Rászorul-e Isten (Allah, Jahve, Teremtő) az ember ilyenfajta védelmére, bosszújára? Milyen isten az ilyen?

Vannak, akik szerint elkerülhető lett volna ez a vérengzés, ha nem jelentetnek meg „vallásgyalázó karikatúrákat”. Ez arra a furcsa gondolatmenetre emlékeztet, mint hogy a kihívóan öltöző lányoknak felelőssége van abban, ha megerőszakolják őket. Vagyis az erőszaktevőt felmenti az áldozata viselkedése.

Csakhogy, ha a vallások felől közelítjük meg a dolgot, akkor világossá kellene válni annak a ténynek, hogy ami az egyik vallás követőjére vonatkozik, mint vallási parancs, az a másikéra nem. Az volna az igazi dzsihád, hogy megpróbáljuk nem ráerőszakolni a saját vallásunk parancsait egy másik emberre.

A Zsidók nem esznek disznóhúst, az az ő dolguk, ha valaki ezt a vallási parancsot megszegi magánügy.  Legrosszabb esetben is csupán az adott vallási közösségre tartozik. De amint valaki egy étteremben elveszi a bécsi szeletet egy másik vendég elől, mondván, hogy „ez tiltva van!”, a disznóhús evés közüggyé válik.

Így van ez a Próféta ábrázolásával is. Miért ne rajzolhatná le egy nem Iszlám vallású Mohamedet? Ha az egyik vallás a másik vallás parancsait nem tarja be, – miért is kellene neki – semelyiküknek sincs joga számon kérni a másikat. Főleg nem úgy, hogy közben vallásgyalázást kiált.

Vallásgyalázás, a szólásszabadság nem ismeri ezt a kifejezést. Ott van baj, ahol nem lehet mindenen nevetni. Ott van baj, ahol a demokráciába nem fér bele az ilyen jellegű kritika, a szatirikus humor.

Nagy Nándor (a szerző vallástudós)