Örömmel értesültem róla, hogy idén is megtartják a Farkas Ferenc zeneiskola Gálaműsorát. A tavalyi élmények hatására egészen új dimenzióba helyeződött a kapcsolatom a komolyzenével. Eddig is szerettem, mert a zene élménye nekem mindig is a korlátlanságot, szabadságot jelentette, és jelenti ma is. A vonós hangszerek világa pedig már kicsi gyerekkorom óta itt van velem, bennem. Aki halotta már Samuel Barber Adagio for strings c. művét talán megérti miért is van ez így nálam, de ugyanilyen hatással tud rám lenni egy kórusmű is. Talán nem véletlen. Valahol olvastam, vagy hallottam már olyan vélekedést miszerint a hegedű hangja az a hangszer hang, ami igen csak közel áll az emberi hanghoz. Próbálják ki egyszer önök is, ha kísérletező kedvükben vannak. A fent említett művet kórusmű formájában is hallgassák meg. A világhálón is megtalálható Agnus dei címen. Érdekes élmény.
Visszakanyarodva a Dunakeszi élményekhez nagyon kíváncsi voltam, milyen lesz az idei Gálaelőadás. Tavaly a közönség lubickolhatott a produkciók széles választékában. Színes volt, érdekes, fiatalos, ahogy azt kell. Az idei rendezvénynek is a VOKE adott otthont. Örömmel foglaltam el a helyem, és vártam az a Gála kezdetét. És még most is ott ülnék csalódottságomban roskadva, ha nem oltják fel a világítást a végén. A Gála elmaradt, számomra legalább is igen.
Nehéz leírni, szavakba önteni azt a mérhetetlen csalódást, amit szombat este én ott átéltem.
Mert sem a tavaly nálam osztatlan sikert aratott vonós együttest, sem a kórust, sem a szimfonikusokat nem láthattam, hallhattam. Holott a plakáton a művészeti iskola művészeti csoportjai voltak feltüntetve. Röpke egy év alatt ennyi csoport megszűnik egy nagy múltú zeneiskolában? Már elnézést kérek, ez hogy lehet! Hogy lehet művészeti csoportoktól megvonni a fellépés lehetőségét, olyan rendezvényen, ami róluk kellene, hogy szóljon. A közönségtől megvonni azt az örömöt, amit ezek a fiatalok nyújthatnak! A gyerekeknek adni szokás, nem pedig elvenni. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy fiatalon átélhettem azt a csodálatos érzést, amikor a színpadon osztálytársaimmal, kipirult arccal és csillogó szemmel minden egyes összeütődő tenyérnek úgy tudtunk örülni, amit nem is lehet szavakkal leírni. És az ilyen, és hasonló élményektől fosztják meg ezeket a gyerekeket. Aki ott volt szembesülhetett azzal, hogy Gálaműsor helyett be kellet érnie rengeteg táncos produkcióval, egy kis színielőadással, ütős, némi fúvós zenével, és a gitáregyüttessel. Ne értsék félre! Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a gyerekek alulteljesítettek. Ők mindent megtettek, ami tőlük telhető. Nem ellenük, hanem értük, és azokért, akik nem voltak ott, pedig ott lett volna a helyük, vagyok kénytelen kimondani a véleményemet! Mert akik így szervezték meg ezt a rendezvényt, komolyan elgondolkodhatnak azon mit is jelent gyerekek érdekeit szolgálni! Amikor hazaértem csalódottan kotortam ki zsebemből az előadásra váltott jegyet! Ez volt számomra a kegyelemdöfés! Apró betűvel, ugyan de a következő áll rajta! „A rendezvényt szervezi a Dunakeszi Művészetéért alapítvány, a befolyt összeget a Farkas Ferenc AMI hangszereinek karbantartására fordítja”! Ez már több a sokknál! Milyen hangszereket kell itt karbantartani? Miben romlottak el! Abban, hogy ahol szerepelhetnének, szóhoz sem jutnak? Javítom magam! 1, azaz egy hegedű valóban volt az előadás alatt! Igen, mint kellék! A balett produkcióban… Egyáltalán miért a javításra kell fordítani a befolyt összeget? Ez nem a KLIK feladata lenne? Sokkal jobban örültem volna, ha a befolyt összeget mondjuk, külföldi fellépésekre fordítanák, mert tudtommal ilyenekben nagy most a hiány az iskola táján.
Zárszámadásként még egyetlen kérdés merül fel bennem az ókori Rómában élt Cicero után szabadon, visszatérve Romulushoz, Remushoz, ill. a Farkashoz: Quo usque tandem abutere, Lupus, patientia nostra?…
Fekete
