![]() |
|
![]() |
|
Tweet |
|
|
![]() |
|
Az alábbi olvasói levelet Molnár Györgytől, a Dunakeszi Repülőtérért facebookcsoport elindítójától kaptuk, azzal kéréssel, hogy változatlan formában közöljük. Ertedetileg a Dunakeszi Polgár szeptemberi számában megjelent városi közleményre válaszul szánta, de az újság megtagadta a közlését.
Tisztelt Polgárok!
Mint Dunakeszi polgára, és mint pártoktól független szabad ember, élek e lap felkínálta lehetőséggel, hogy a múlt havi számban, a város önkormányzata által írt cikkre reagáljak! Teszem ezt azért, mert az önkormányzat írását egyoldalúnak, és vádaskodónak ítélem meg. Arra a látványra, hogy városunk híres repterén megállt a repülős élet, majd a hírre, hogy a város vezetése sportközpontot kíván rá építeni július 10.-én megnyitottam egy facebook csoportot, ahol a beszélgetések a mai napig tartanak e témában. Itt, de egyéb internetes fórumokon is egyértelműen kiderült, hogy senki nincs egy sportközpont ellen városunkban!
E viták hatására, valamint azért mert olyan dokumentum került elő a sportkomplexumról, amelynek létezését a város vezetése eltitkolta, sőt tagadta még saját képviselő testületének több tagja előtt is, a Kinizsi Klub kijelentette, hogy: „Határozottan ellenezzük bárminemű létesítmény felépítését a Dunakeszi Repülőtéren.” (A klub szeptember 11.-i közleménye). A közlemény nem tartalmazza azt, hogy a városban máshol sem, ezért a város vezetésének vádaskodása, hogy bárki is megtorpedózta volna egy sportkomplexum fölépítését teljesen alaptalan! A kezdeményező civil lakosságot ugyan nem vádolta, de az ellenzéki pártokat igen, és ezzel nyíltan politikai síkra terelte ezt a fontos ügyet. A civil összefogást segítő egyik városi képviselő ugyan a Jobbik színeiben ül a képviselő testületben, de mivel ő a városban a környezetvédelmi megbízott, értelemszerű, hogy segítségért hozzá kellett fordulni, hiszen egy ilyen létesítmény megbolygatja a reptér mezejének élővilágát, megváltoztatja a védett területet és a védett tájképet. A város polgármestere is értelemszerűen hozzá fordult július 25.-i tanácsülésen, hogy keressen másik helyet a városban a leendő sportközpontnak. E munka még folyik, a szeptember 26.-i ülésen további időt szavazott meg erre a testület.
Repülés továbbra sincs még a reptér mezeje fölött! A lakossági internetes fórumokon mindenki számára világos, hogy a repülősport, valamint a lovaglás területet megtartó, arra aktívan felügyelő sportok. A repülés ráadásul magas műszaki tartalmú, és pilótaképző iskola is, így a társadalmi hasznossága megkérdőjelezhetetlen. A hatvan éves hagyományok, és az eddig elnyert díjakon kívül ezért is nagyon fontos, hogy a sportrepülés folytatódjék! A város vezetői és a repülő klubok vezetői közötti párbeszéd még július közepén lakossági kezdeményezésre megindult, a szerződések megkötése folyamatban van, és október közepéig lezárul. Reméljük, hogy csak ez a nyár veszett el a repülősport számára! Legtöbbünk álláspontja az, hogy a repülőtér mezejét nem birtokolhatjuk, egy ilyen értékes természeti környezet esetében feladatunk csak az lehet, hogy így őrizzük meg az utókornak! Ha megbontjuk egységét, nem lehet majd gátat szabni az átminősítéseknek (ilyen nemrég történt is), beépítéseknek, végül pár évtizedes távlatban az egész beépül, a mező tehát eltűnik.
Tiltakozásunk azért volt ilyen heves és erőteljes, nehogy az első lépést megtegyék, ráadásul a város lakóinak, tehát az igazi tulajdonosoknak megkérdezése nélkül néhány, éppen pozícióban lévő ember helyrehozhatatlan kárt okozhasson ebben az értékes köztulajdonban! A városvezetés véleményével ellentétben az a véleményünk, hogy nem veszített senki, egy sportkomplexum valahol a városban fölépíthető, ezt szinte minden városi polgár támogatja. A város akkor veszít, ha a város vezetése ebből politikát csinál, azaz másokat vádol és lemond arról, hogy a sportkomplexumot a város egy másik, a reptér mezején kívüli helyszínére építsük. A város lakossága leendő tulajdonosként joggal várja el, hogy egy ekkora beruházást lakossági fórumokon vitathasson meg, a szükséges anyagi források, hitelek mibenlétéről, mértékéről tudomása legyen, és ezt elvárja a jövőben is.
Molnár György, „A Dunakeszi Repülőtérért” facebook csoport elindítója. https://www.facebook.com/DKrepter
|
|
|
|