“Biztonság és Fejlődés” – Szelektív számvetés az önkormányzati ciklusról IV. Rész |
![]() ![]() |
2014-09-18 11:50:42 |
A polgármesteri beszámoló közlekedéssel és utakkal foglalkozó részét nézzük át most egy kicsit alaposabban, keressük a koncepciót a fejlesztések mögött.
Dunakeszin nem jó gyalogosnak lenni Dunakeszin nem jó gyalogosnak lenni, és ebben nem sok változás történt az utóbbi években sem. Készültek ugyan új járdák és gyalogátkelők a városban, de nem mindig ott, ahol tényleg szükség lenne rájuk, és még mindig érthetetlenül kevés a járda. Van a városnak olyan része, ami gyalogosan még mindig megközelíthetetlen: az Auchan és környéke, ahol bevásárolni lehetne. Elérhetetlen így a gyalogosok számára a város egyetlen könyvesboltja, a ruházati- és cipőboltok is. Segíthetne a gyalogosokon a tömegközlekedés. Üzemeltet ugyan az Auchan saját buszt körjáratban, de ennek menetideje majdnem egy óra – tehát az oda-vissza utazás közel egy órát vesz igénybe mindenkinek, függetlenül attól, hogy az Auchantól milyen távolságra lakik, akár a város déli részén, akár Fóton. A busz másfél óránként jár, így nehéz igazodni a menetrendhez, ennyit várakozni senki nem szeret, ha véletlenül lekési a kiszemelt járatot. Az Aldinál és a Lidlnél persze nem áll meg, ezek az üzletek végképp megközelíthetetlenek. Az egyébként jegy, és bérlet vásárlása nélkül is használható városi tömegközlekedés sem jut el ezekre a helyekre. A városi busz lényegében a nagyállomást teszi elérhetővé a város több pontjáról, és mivel némelyik járat körjáratként üzemel, így ezek a pontok egymással is össze van kötve. Sajnos azonban nincs minden vonathoz busz. Normális tömegközlekedés híján nem csoda, hogy szinte mindenki mindenhová kocsival jár, ami meg is látszik az utak zsúfoltságán. Mit kaptak a kerékpárosok?
Lehet persze kerékpárral is közlekedni, de a helyzet korántsem olyan rózsás, mint ahogyan a beszámoló alapján gondolni lehetne. Kézenfekvő célja lett volna a fejlesztéseknek, hogy megépüljön az a rövidke szakasz, amely a Budapest – Vác kerékpárútból még hiányzik. Ez nem valósult meg ebben a ciklusban sem. Kialakított ugyan a város egy kerékpársávot a 2-es úton, de ez Pest felé csak a Szent István út torkolatáig tart, ott véget ér. A másik gond ezzel a sávval, hogy nagyon sokan nem merik használni; összehasonlítva a Vácig tartó út többi, igen barátságos szakaszával: ez az út zajos, büdös, és veszélyes. Cserében viszont az autósok szűkebb sávban kénytelenek haladni, mint korábban, tehát ez a fejlesztés őket kifejezetten rosszul érintette. De nem csak Pestre nem lehet kerékpárral eljutni, az Auchanhoz és a környékén lévő többi üzlethez sem, beleértve a lakott területhez egészen közel eső Aldit és Lidlt is.
A Fóti úti kerékpárút szerencsére viszont megépült, szükség is volt rá. A baj vele az, hogy inkább tekinthető járdának, mert jórészt gyalogosok használják, ráadásul elég figyelmetlenül. Bizonyos mellékutcákból fel sem lehet hajtani rá, mert ahhoz egy árkot kéne átugrani, ami biciklivel kicsit nehéz feladatnak tűnik. A kerékpárút közepén van két kapcsolószegény is, amit kerülgetni kell. A nyitott kerékpársávok nem javítottak lényegesen a kerékpárosok biztonságán, a miattuk történt forgalmirend-változások viszont sok bosszúságot okoztak a többi közlekedőnek, olyannyira, hogy a Táncsics utca végének egyirányúsírását egy év elteltével kénytelen is volt a Város megfordítani. Ez a megoldás sem tökéletes: legjobb lenne az eredeti állapotot visszaállítani. A másik vitatható pont a Hunyadi utca – Mátyás király utca sarkán az elsőbbségadás fura szabályozása, ami a ritkán arra járót mindig egy pillanat töprengésre készteti. Ezek a nyitott kerékpársávok többnyire olyan helyen vezetnek, ahol nem különösen nagy a forgalom, viszont sok helyen épp a kerékpársávban a legrosszabb az út állapota, a benyúló gallyakat nem nyírják rendszeresen, és az esővíz után maradt hordalékot sem takarítják el. Előfordul az is, hogy autósok ráparkolnak a sávra, tehát a kerékpáros időnként mégis kikényszerül az út közepére.
Körforgalmak, csomópontok Két új csomópont kialakítása készült el a ciklusban, mindkettő a Fóti út mentén, egyik a vasúti hídnál, a másik a Határ útnál. Közös bennük az is, hogy mindkettő szűkre sikerült. A hídnál lévőről a város honlapja így tájékoztatott annak idején: “ A VOLÁN menetrend szerinti járata azonban még mindig az elterelési útvonalon közlekedik, mivel a csuklós busz nem tud ráfordulni a Kossuth Lajos utcára. A szakemberek most tárgyalnak a lehetséges megoldásokról, hogy minél előbb visszaállhasson a régi rend.” Végül néhány hét vita után megtanultak a buszsofőrök bekanyarodni, de előfordul időről időre, hogy ez valakinek mégis elég lassan sikerül. A Határ –Fóti -Repülőtéri utak kereszteződésénél kialakított körforgalomnak pedig a közepét tarolják le rendszeresen kamionosok. Ilyen ívnél másutt “mini” körforgalmat szoktak tervezni, ahol az utak egyetlen pontot kerülnek csak meg. A hídnál levő körforgalomnak már a megépítése sem ment simán, az eredetileg tervezett 2 hónap helyett 6 hónap alatt készült el, borzolva a terelő utak mellett lakók idegeit. Az új főtér miatti új forgalmi rendet egyelőre még csak kóstolgatják az autósok, de nem nagyon izlik nekik. Véleménynyilvánítás és forgalmi rend
A beszámoló szerint (39. oldal) véleménynyilvánító szavazásra került sor a Tóvárosban. Utánanéztünk, ennek tárgya a Kossuth utca – Nándorfehérvár utca kereszteződés megnyitása volt, és 2012 június 2-án bonyolították le. Kizárólag a Tóváros lakóit kérdezték meg, noha lehetséges, hogy másoknak is lett volna véleményük, hiszen az a forgalom, ami e csomóponton keresztül ment volna, most a Tisza utca lakóit boldogítja valószínűleg. 101-en támogatták a megnyitást, 131-en ellenezték, így az említett kereszteződés nem készült el. Tudunk viszont egy másik véleménynyilvánításról is: 2011. június 5-én a Dombliget és a Toldi lakóparkok lakói szavaztak arról, hogy kérnek-e forgalomcsillapítást az utcáikban. Megint az itt élők szavazhattak csupán, pedig pl. a IV. Béla utca “Behajtani tilos, kivéve célforgalom” táblái másokat is érintenek. Az 1301 szavazásra jogosult közül mindössze 92-en mentek el szavazni, és a 78 igen a 14 nem ellenében elegendő volt arra, hogy fekvőrendőröket, betongyűrűket helyezzenek el az utakon, noha az alacsony részvétel (7%) azt valószínűsítette, hogy a többségnek teljesen mindegy, hogy lesz-e csillapítás vagy sem. E két véleménynyilvánítás ékes példája annak, hogy a városvezetés alkalmanként nem egységes egészként tekinti a várost, nem veszi figyelembe, hogy a forgalmi változások nem kizárólag a helyben lakókat érintik.
A cikksorozat korábbi írásai:
"Biztonság és Fejlődés" –Szelektív számvetés az önkormányzati ciklusról - I rész “Biztonság és Fejlődés” – Szelektív számvetés az önkormányzati ciklusról - II.rész “Biztonság és Fejlődés” – Szelektív számvetés az önkormányzati ciklusról - III. rész
|
Az uniós ügyészek szervezete alelnökükké választották Polt Pétert |
Ezzel lényegében legitimálták az Orbán-rendszer elmúlt 12 évében történt visszaéléseket - értelmezhetnénk így is a döntést. |
2023-05-14 10:26:56, Hírek, Színes
Bővebben
![]() |
Pintér Sándor vizsgálatot indított a Gálvölgyi-ügy miatt |
Vizsgálatot rendelt el a mentőszolgálatnál Pintér Sándor belügyminiszter, miután Gálvölgyi János szerdai rosszulléte után a mentők késve érkeztek ki a színészhez – írta a... |
2023-05-14 10:26:52, Hírek, Színes
Bővebben
![]() |
A Szent István parkban búcsúznak Vágó Istvántól |
Május 18-án, a budapesti Szent István parkban lesz Vágó István nyilvános búcsúztatója – közölte a Demokratikus Koalíció |
2023-05-12 11:26:58, Hírek, Színes
Bővebben
![]() |
Ezt olvasta már? | |
![]() | |
Bővebben >> |