A városvezetés minden hónapban eldicsekszik, jó erősen megveregetve önnön vállát, a helyi Magyar Krónikában, (Tudják, azaz a lap, amiben csak szépet és jót kell írni, függetlenül attól, hogy igaz vagy sem) a Dunakeszi Polgárban, hogy lám mennyi mindent építünk-szépítünk a városban. Évek óta – ha nem évtizedek óta – húzódó projektek közé tartozik a város olyan utcáinak rendbetétele, ahol még mindig 19. századi állapotok uralkodnak, vagyis nincs szilárd burkolat.

Ilyen utca a város közepén is található. A Kis utca.

A dunakeszi helytörténeti gyűjtemény tanúsága szerint és a helyiek elmondása alapján a Szent Mihály tér és a Temető utca között csendesen meghúzódó utca Dunakeszi legrégebbi utcái közé tartozik. A Kis utca senkiről nem kapta a nevét, csupán mérete alapján lett ez a neve. Habár csak néhány méter választja el a 2-es számú főúttól, ezt az utcát az elejétől a végéig hatalmas gödrök borítják, esős időben szinte lehetetlenné téve a munkába, iskolába jutást és babakocsival vagy kerékpárral való közlekedést, ügyek intézését, vagyis a mindennapi életet.

Végső elkeseredettségükben a Kis utca lakói, azon kezdenek gondolkodni, hogy a Temető utca felőli részen lévő gödrökben, esős időszakban megszervezik a napijegyes horgászatot, de ha egymást nem zavarják, akár csónakázni is lehetne bennük.

És akkor április végén megtörtént a „csoda”. Az utca mindkét végére szép színes fémtábla került. „Új utat építünk!” hirdette a tábla, a lakók ekkor még nem tudták, hogy a tábla feliratán a többes szám, nem indokolatlan. Ugyanis a Dunakeszin élők nagy része nem tudja, hogy van egy önkormányzati rendelet, amely kötelezi a lakosságot, hogy 80 ezer forintot fizessen annak ellenére, hogy befizeti az útadót, súlyadót, gépjárműadót, telek- és a ciklus elején négyszeresére emelt dehogyingatlanadót stb…. azért, hogy emberhez méltóan tudjon közlekedni a saját lakókörnyezetében.

Ez az önkormányzati rendelet, nem példa nélküli, de mindenképpen jól tükrözi a városvezetés lakossághoz való hozzáállását. Ugyanis az útépítési hozzájárulás ugyanúgy, mint az ingatlanadó nem kötelező érvényű, hanem csupán kiróható adóforma. Megnézhetné magát az a borsodi vagy nógrádi polgármester, aki ilyen adót próbálna a lakossága nyakába varrni, főleg azok után, hogy több száz millióból felújította a Polgármesteri Hivatalt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a nyolcvan ezer forint a feléből megúszható, ha az ember szemfüles és utánajár dolgoknak, és előre befizet negyvenezer forintot. Tudom, hogy a törvény nem ismerete nem mentesít…, de hát ki az az ember, akinek az esti olvasmányai közé tartoznak az önkormányzati rendeletek? Közútért fizettetni egy kicsit olyan, mintha a buszvezető menetközben kiállna tankolni és ehhez az utasoktól szedné be a pénzt. Jó érzésű városvezetés nem is tesz ilyet…

Dunakeszin úgy látszik, a csak a luxusra jut az Uniós milliárdokból, sportcsarnokokra, kihasználatlan kulturális intézményekre, nem utolsó sorban szép új főtérre, ami a város „urainak” a szemét gyönyörködteti. Arra úgy látszik, nem jut sem Uniós forrás, sem a nem kevés befizetett adóforintokból, hogy a hétköznapi emberek 21. századhoz méltó utakon járjanak, ill. rendelőkben kezeljék őket. A gyerekeiknek ne kelljen máshová járni iskolába, óvodába. Itt is, mint ahogyan ez ma az országban jellemző, a luxusra, a fényűzésre mindig van és lesz is pénz, de mindig olyan alapvető dolgok kárára, mint az utak, a közoktatás és az egészségügy, mert amíg nem omlik össze, jó az a népnek, de hogy néznénk ki, ha nem lennének szép új stadionjaink, kihasználatlan művelődési palotáink. Mert hová is vezetne az, ha egy olyan országban élnénk, ahol elsősorban azok a dolgok épülnek, és újulnak meg az adókból, amik a hétköznapi emberek érdekeit, igényeit és ne adj’ isten jobb közérzetét hivatottak szolgálni?

Tényleg, hová is vezetne ez?

Nagy Nándor