A zene világnapján adott közös koncertet a Dunakeszi Ifjúsági Szimfonikus Zenekar és a Tavasz női énekkar. Szokatlan helyen, egy bevásárló központban. A koncert egy igazi flasmobbá sikeredett, látva a tátott szájú gyerekeket és csodálkozó szüleiket. Az fásult arccal vásárló plázák népében is átkapcsolt valamit egy pillanatra, kizökkentvén őket térből és időből.

Kovács Csenge élménybeszámolója az eseményről:

Nekem a "zene világnapja" semmi többletjelentést nem hordozott magával idáig, hiszen számomra majdnem minden nap a zenéről szól évek óta. Bele sem gondoltam, hogy olyan embereknek, akik nem zenélnek, különleges élményként marad meg, mikor a hétköznap szürkeségében ismerős dallamokat hallanak egy olyan helyen, ahol valószínűleg minden nap unos-untalan elsétálnak. Látni, hogy a kisgyermekek hatalmas szemekkel néznek a rengeteg "bácsira és nénire", akik zenét "csinálnak" és a komor arcú, magukba roskadt emberek a nagy sietségben megállnak egy pillanatra, és mosoly szökik tekintetükbe, fantasztikus élmény. Úgy gondolom, hogy erről szól a zene világnapja: olyan emberekhez eljuttatni a muzsikát, akik maguktól nem biztos, hogy időt szakítanának rá, és emlékeztetni őket arra, hogy pedig érdemes lenne. Hiszen mikor zene szól, megáll az idő. Nem csak a hallgatónak, a zenekar tagjainak is. Figyelünk persze magunkra, egymásra, a karmesterre, a kottára és sokszor ez nem egyszerű, vagy nem úgy sikerül, ahogyan szeretnénk... De ahogyan a fehér papíron ülő fekete hangjegyekből életre kelnek a dallamok, mindannyian érezzük, hogy ez minden, csak nem minden napi. És hiába, mikor éjjel a nem rég játszott/hallott dallamok cikáznak az agyunkban és emiatt nem tudunk elaludni, nem bánjuk egy cseppet sem, mert akkor a zene csak is a miénk.