“Becsületes, okos és nagylelkű uralkodó volt, de a keresztényeket sajnálatos módon annyira gyűlölte, hogy amikor hírét vette, hogy a katolikus hit egyre közelebb jutott az ő országához, Magyarországhoz is, roppant haddal vonult Itália ellen, s mindent elpusztított, amit csak bírt.”  (Estoire d’Atile  XIV. Századi kézirat részlet)

Kutyafülű Attila XIX. szászadi keresztény gúnyrajz.

Létezik Dunakeszi talán legzajosabb, legzaklatottabb részén egy parányi terület, ami csendben idézi a múltat, a valaha-volt Dunakeszit –  a régi temető, ahová már évek óta nem temetnek, ahol a sírok többsége  oly régi, hogy nem okoz már fájdalmat senkinek, sokon közülük a név, az évszám is alig  olvasható már. Ez itt a csendes emlékezés helye: emlékezés  halottainkra, akár itt nyugosznak, akár máshol a világban, és helye az elmélkedésnek is az élet értelméről és az elmúlásról.  

Egy újabb emlékmű terve

A novemberi testületi ülés előterjesztéseinek egyike a temető közvetlen szomszédságában egy másmilyen emlékhely kialakítását is javasolja: az “Attila–nagykirály emlékhely”-ét. A Dunakeszi Civilek Baráti Köre fordult a kéréssel elvi hozzájárulásért a Városhoz, hogy “egy központi alkotást” állíthassanak, “amelynek környezetében parkosított, ülőalkalmasságokat is tartalmazó közösségi teret is kialakítanának.”  

Temetőből kegyeleti park

A temető keleti oldalánál a régi kettes fut, a szélén  benzinkútal , északra pedig lakótelep épült az 1970-es években, ekkor még megtartva az élők tiszteletteljes távolságát a holtak nyughelyétől.  A város azóta terjeszkedett, a Duna közelsége sokakat vonzott a környékre, így egyre újabb és újabb házak épültek, egyre beszorítva a temetőt az épületek közé. Egy csücskét lecsípték, az ott lévő sírokat felszámolták, és most ott görög katolikus templom épül. Templom és temető hagyományosan jól megférnek egymás mellett, de volt, akinek már ez a változás is fájt.

Közben beköltözött a “Gólya”, az 1956-os emlékmű, és ezzel a temető hirtelenjében a családi emlékezések színhelyéből “kegyeleti park”-ká változott, alkalmankénti városi rendezvények helyszínévé. A forradalom áldozatai előtt tisztelgésnek ez valóban kézenfekvő színtere.

De hogy jön ide Attila? Mi köze Attilának Dunakeszihez?

Jézus, Attiláva néz majd farkasszemet.

A valószínű helyszín

Az “Attila-nagykirály emlékhely” valószínű helyszíne a temetőt délről határoló Temető utca vége lenne, ahol az utca tölcsérszerűen kiszélesedik, mielőtt egy fakorlátnál, egy meredek lejtő előtt véget érne.  Ott ma is van két, farönkből készült asztal, paddal. Csendes hely, a nyugati oldalon vezető keskeny úton felkapaszkodó látogatók számára kézenfekvő leülni itt egy kis szusszanásra.

Az előterjesztés szerint “a Temető utcában korlátozottan ugyan, de van mód parkolásra.” A csendnek, a nyugalomnak tehát vége.

     Tervezett helyszín

És a korábbi emlékművek?

Dunakeszinek valahogy nincs szerencséje a köztéri alkotásokkal.  Az utóbbi 10 – 15 évben számos emlékmű létesült, több közülük épp valamelyik – a tagok alapján a Dunakeszi Civilek Baráti Köréhez köthető –  civil szervezet javaslatára és adománygyűjtésével. Ezek közül némelyik ma már nem is látható, például a Casalgrande tér díszkútja tönkrement és lebontották, a Szent Mihály szobrot és a Révész István emlékművet pedig a főtér kialakításakor vitték el a helyéről.

A honfoglalási emlékműnél a helyszín kiválasztása nem volt szerencsés, mert az egyházközség jobban szerette volna, ha nem közvetlenül a templom közelében állítják fel, a kegyeleti park előtt álló turulnak pedig többször letörték már a szárnyát.

Attila ante portas!

Az előző ciklusban a környezetvédelmi tanácsnok magára vállalta, hogy őrködni fog az újonnan létesítendő emlékművek színvonala felett is, tehát valóban igaz lehet, hogy ezek az alkotások megosztják a közvéleményt. De gondoljon csak utána a kedves Olvasó, hányszor látta, hogy valaki valamelyik emlékmű mellett fényképezkedik, mint ahogy az igazán jól sikerült, vagy legalábbis érdekes alkotások mellett szokás? 

Mit gondolnak az őslakosok?

Valóban kell nekünk még “Attila-nagykirály” is? És tényleg a temetőnél? Emlékezzünk ott inkább csak a régi lakókra, akik itt éltek, ahol most mi élünk. Nem voltak “nagykirályok”, de legalább közük volt Dunakeszihez. Az Erzsébetekre, Katalinokra, Ilonákra, és az Istvánokra, Jánosokra, és akár az Attilákra is.

Ja igen, ez itt csak egy “gyütt-ment” véleménye. Meg kéne kérdezni néhány őslakost is, akiknek családja generációk óta itt él, és itt nyugszanak rokonaik. És hát van nekünk egy helytörténeti gyűjteményünk is, és talán az azt gondozó Szakáll Lászlónénak is van véleménye.

A wikipédia Attiláról:

                                                              - R. Cseresnyés Mária