Hú, de rég írtam utoljára! Tudjátok, akkor, amikor Gepárddal a fogadáson voltunk, Csabi bá'-nál, a Városházán. Most meg Csabi bá' jött el hozzánk, az iskolába, Dodi bá'-val és még két ürgével, akiket eddig még nem láttam. Ünneplőben voltak mind, Csabi bá' is, pedig neki jól áll a sportos cucc, Dodi bá'-n meg egyszerűen rémes az ünneplő.

Az évnyitónkra jöttek, azért, hogy köszöntsenek minket. Szép tőlük, hogy eszükbe jutottunk.

Öcsiék még pólót is kaptak, azért, mert ők elsősök. Mi bezzeg nem kaptunk. Sem most, sem régen, amikor még mi voltunk elősök. A pólón az iskola neve van, meg a város címere. Azért van rajta, hogy ne felejtsék el az elsősök sem,  hogy mi mindannyian egy közösséghez tartozunk, és hogy Dunakeszi a Mi városunk. Erre a pólóra büszkének kell lenni, és úgy kell viselni, hogy méltóak legyünk hozzá.

Öcsinek is elkezdődött hát az iskola, mondtam én Anyának már a tavasszal, hogy bizti, hogy ő sem ússza meg, nem létezik, hogy ne legyen hely neki.

Hazamentünk az évnyitó után,  Anya leküldött Öcsivel a játszótérre, hogy vigyázzak rá. Naná, hogy felvette az új pólóját az a kis hülye,  abban feszített egész délután. Nagyon büszkén viselte, mert Csabi bá' ezt kérte tőlük, hencegett is vele fűnek, fának, hogy a polgármester bácsitól kapta. Hogy méltó is próbált volna lenni rá? Hát, azt azért nem. Elszaladt a focimmal, ahogy szokott, és nem akarta visszaadni, amikor mégis visszavettem, sípcsonton rúgott. Adtam neki egy fülest, nevelési célzattal, és akkor bőgve elvonult homokvárat építeni.

Azután jött egy kiskölök, egyenest a homokozóba, a szomszédék drágalátos Andriskája. Az anyjával jött. Na, és mi volt rajta? Egy ugyanolyan póló, mint amilyen az Öcsié. És ő is a polgármester bácsitól kapta, csak ő az  óvodában. Mert ő meg ma volt először óvodában, és ott is járt ám a polgi, hogy köszöntse az új óvodásokat. Most már Andriska is nagyon büszke, annyira, hogy be nem állt a szája, mert hogy most már ő is egy közösséghez tartozik, és Dunakeszi az ő városa is. 

Andriska leült a homokba,  lapátolt és szitált, de azután megunta, elővett egy formát, teletöltötte  nedves homokkal, és kiborította:

- Sütemény! A polgármester bácsi hozta!

Azután újabb forma, és újabb sütemény, és újabb --  sorozatban, hogy jusson mindenkinek. A polgármester bácsi is úgy hozott, hogy jusson mindenkinek a csoportból.

- Szóval, az ovisok sütit is kaptak! - dohogott Öcsi, és egy jól irányzott mozdulattal szétrúgta mindet.  Andriska persze bőgött, az anyja meg velem kezdett ordibálni, hogy miért hagyom, hogy Öcsi mindent szétromboljon.

És akkor jött Karesz. Rajta fazekasos póló volt, mert  őt oda iratták be a szülei, mert a tesói is oda járnak.

– Képzeljétek, ezt a pólót.... - de akkor ránézett Öcsire és Andriskára, és elhallgatott, de csak egy pillanatra:

- Képzeljétek, volt nálunk a Polgi, és hozott nekünk táskát!

- Táskát? Na azt nem hiszem! - szóltam közbe most már én is. Táskát! Minden elsősnek? Na ne!

- Pedig igaz! Nem minden elsősnek, csak nekem. Meg még a tesóimnak is! Meglátogatott minket otthon.  Nem hiszed? Nézd meg, fenn van kép a fészbukon! Mert fényképész bácsi és tévés néni is jött ám vele!

És akkor megszólalt az a kiscsaj is, aki eddig a homokozó szélén üldögélt és unatkozva rágózott:

- Nekem meg az uzsonnám van fenn a fészbukon.

- Az uzsonnád? Az ám!

- Kapott is egy csomó lájkot! Te nem láttad? Pedig még az újság is írt róla! Fél vajas zsömle, közepén egy sárgarépakarika.

Rémlett valami:

- De igen. Az a tied volt?

- Akkor nálatok is volt a fényképész bácsi meg tévés néni - szólt közbe Karesz – hogy Csabi bácsi feltehesse a képet az oldalára?

- Látod, azt nem hiszem,  – mondtam – és készültem felállni, de akkor a kiscsaj közbeszólt:

-  Nem, Anyu fényképezte.

De csak nem tudta abbahagyni a dicsekvést:

- Lehet, hogy engem is láthatsz majd a tévében, mert nemsokára lesz az új főtér átadása, és egy nagy ünnepség, ahol a Polgi mond beszédet, és ahová minden iskolából meghívtak gyerekeket, hiszen Dunakeszi a Mi városunk is, és mehetek én is. Biztos kint lesz a tévé!

- Na ne szédíts, - válaszoltam -  a főteret már átadták augusztus 20-án, az István, a királlyal! Sajna nem voltam ott, mert akkor voltunk a Balatonon. Pedig azt mondják, akkor a szökőkút is működött. Úgy szeretném megnézni a szökőkutat, de eddig mindig rosszkor jártam arra!

- Pedig most fogják átadni!

Nem hittem neki. Olyan nincs, hogy valamit kétszer adjanak át. Meg is kérdeztem otthon Apáékat, hogy ugye, nem igaz, de Apa szerint igaz.  Nem volt még teljesen kész, de átadták augusztus huszadikán, mert akkor van Szent István. Most már kész van, és átadják újra.

- És most mi van, Apa? - kérdeztem.

- Választás – mondta sejtelmesen.

* Az írásban szereplő gyerekek és szüleik nem valós személyek