Korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, hogy a képviselőtestület kihelyezett ülésen tárgyalta meg a város most elkezdett önkormányzati ciklusának fejlesztési irányvonalát.

Kihelyezett ülés nem egy ritkaságszámba menő megoldás, ha egy testület, egy bizottság olyan döntést akar hozni, amely egy székhelyétől távol eső egységet érint. Ilyen esetben előfordul, hogy közösen kiszállnak a helyszínre, hogy közvetlenül tájékozódnak a körülményekről, beszéljenek az érintett emberekkel, személyes tapasztalatokat gyűjtsenek. A google-t használva magunk is találhatunk példát ilyenre bőséggel, pl: Alkotmányügyi bizottság - kihelyezett ülés a Fővárosi Ítélőtáblán. De hogy miért tart Dunakeszi önkormányzata kétnapos kihelyezett ülést a várostól távol, azt el sem tudjuk képzelni. Csak nem menekülni akarnak a realitásoktól, a problémák sűrűjéből? Ha ez volt az ülés célja, hát nagyszerűen sikerült. Nézzük csak, miféle elképzelések születtek:

Egységesítik pl. a buszmegállókat, nyilvánvalóan a Nagy Egységesítési Koncepció újabb állomásaként. Ezen elv jegyében kapott már minden sarok új utcanévtáblát, akár megfelelő volt a régi, akár nem. A házak is egységes házszámtáblát kapnak a jövőben – igaz, az ellenzéki képviselők módosító javaslata miatt talán nem mindegyik, csak ahol a régi rosszul olvasható, csúnya, vagy sosem volt. És akkor most lecserélik a megállókban az esőbeállókat, csak azért, hogy mind ugyanúgy nézzen ki, függetlenül attól, hogy mikor telepítették (némelyiket csak pár éve, a lakosság hosszas könyörgése után), és hogy milyen állapotban van, megfelel-e a célnak (a többség igen). Tényleg nincs más problémája a városnak? Tényleg ennyi pénz van? (Persze a mi adóinkból.)  De a telepítéseket sem a hiányzó beállókkal kezdik ám, hanem elhelyezkedésük szerint. Hamarabb cserélik le a Fő út meglévő bódéit, semmint hogy pl. a Fóti úti minden megállójában legyen végre fedett hely.

Az a rossz hírünk van polgármester úr részére, hogy olyan emberrel nem találkoztunk még, aki azt fájlalta volna, hogy a közelükben lévő megálló másmilyen, mint a könyvtár előtti, olyannal viszont már bőven, aki arról panaszkodott, hogy ők kénytelenek szakadó esőben várakozni, vagy hogy van ugyan beálló, csak a busz jár elfogadhatatlanul ritkán, azokról nem is beszélve, akiknek az a gondjuk, mint az a múltkori anyukának, hogy bizonyos fontos úti célok tőlük tömegközlekedéssel ésszerű időn belül nem érhetők el. Nem megközelíthető busszal pl. a Lidl vagy az Aldi sem, de kétségkívül nagyobb az ő gondja az óvodával, ahová a gyereket kell hordania minden nap. 

Ígéretes pontnak látszott viszont a tervből az orvosi rendelők rendbetétele. Nyilvánvalóan fontos és jó dolog, csakhogy a riport első mondatát hallva másmilyen folytatást várt a naiv városlakó. Ő bizony abban reménykedett, hogy végre a Szakorvosi Rendelőintézettel történik valami. Hogy belátta a városvezetés, hogy nem csak a művelődési ház nem ilyen méretű város számára épült, de ez sem. Hogy tarthatatlan, hogy egyes rendelésekre heteket – egyes esetekben hónapokat – kelljen várni egy-egy beutalóval. Szóval, mi abban reménykedtünk, hogy az SZTK újul meg és bővül, a lakosság jogos igényei szerint. De ebben is csalódnunk kellett.

Az eddig felsoroltak szerint tehát ez az ötéves terv nem arról szól, amire valóban igény van, amire a  városlakóknak szükségük lenne. Pedig hát “Dunakeszi a mi városunk!”, ráadásul a mi adónkból épül, szépül, jó lenne, ha mindez a mi igényeink szerint történne.

Gondolatainkat majd még folytatjuk.

                                     – DHmm