Az előzmények után  némi rossz érzéssel vegyült kíváncsisággal mentünk ki szombaton,  szept. 27-én a reptérre, hogy megnézzük azt az “őrült” rendezvényt, aminek előkészületetei pár nappal korábban  riadalmat okoztak a replőtér sorsáért aggódók körében. A rendezvény a Legion Run nemzetközi futóveseny volt, amit talán nem is kéne futóveresenynek hívni, hiszen lényegét sem nem a futás, sem nem a verseny adja. 

Az idegeket pedig az borzolta az előkészületek során, hogy a pálya kialakításakor  egy munkagép elkezdett belemarni a repülőtér talajába, és ki tudja, milyen kárt nem okoz, ha a repülősök észre nem veszik idejében, és le nem állíttatják a munkálatokat. Ahhoz, hogy a versenyt mégis meg lehetett tartani, az érintettek kölcsönös jóakaratára és bölcsességére volt szükség: a pálya építői, a repülősök, és a természetvédők közösen jelölték ki az egyes akadályok helyszínét az összes jogos szempont figyelembevételével. 

A legion runt most először rendezték meg Magyarországon.  A résztvevőknek egy 5 km-es távot kellett teljesíteniük, amit talán 19 akadály tagolt részekre, és az ezeken való áthaladás jelentette a valódi erőpróbát.  Kellett kúszni szögesdrót alatt; 

araszolni kerítésdrótba kapaszkodva, nyakig iszapba merülve; 

sárral teli gödrökből ki- be mászni, arcba csapó vízsugártól kergetve; 

jeges vízzel teli konténeren átevickélni; 

földbe vájt alagútban kúszni; 

fal tetejére feljutni kötélbe kapaszkodva, 

és akinek ez már  megy, annak egyszerűen lendületből felfutni egy kissé azért lejtős falra. 

De volt kötélhálón mászás,

rudakon függeszkedés,

és más, embert próbáló feladatok is. Az idő nem számított, ilyen értelemben nem igazi volt a verseny, itt nem ellenfelek voltak, hanem küzdőtársak. Nem tilos volt a segítség, hanem ajánlott. 

Őszintén szólva arra számítottam, hogy amolyan kopaszra borotvált fejű, kigyúrt fickók vesznek részt egy ilyen rendezvényen, tudják, akik terepjárón szeretnek furikázni, és akikkel inkább kerül az ember minden konfliktust. A valóság az, hogy a résztvevők többsége teljesen átlagos fiatal volt, nyilvánvalóan persze az erősebb fizikumú fajtából, nem egyenest a számítógép mellől. Lányok is voltak köztük szép számmal, akiknek a nehezebb feladatoknál különösen szívesen segítettek az erősebb nem képviselői. A segítőkészség végig jellemző volt. A trikók színéből, felirataiból úgy tűnt, hogy többnyire összeszokott társaságok neveztek, és ők együtt is teljesítették a távot, de a segítség nem kizárólag falkán belül volt jellemző, hanem segítettek mindenkinek, akire rászorult.   

Sokan voltak, a magas nevezési díj ellenére. Aki a helyszínen nevezett, és egyedül, annak 18 ezer Ft-ot kellett leperkálnia. Csoportos, és előzetes nevezésre volt némi kedvezmény. Utánagondolva, egy ilyen rendezvény meglehetősen költséges, alapos előkészítést igényel, és az akadályok biztonságos méretezését és kivitelezését. A kíváncsiskodókat viszont ingyen engedték be, ők is voltak szép számmal. 

Visszatérve a résztvevőkre  olyan 2000-en lehettek. Több hullámban indították őket, gy-egy hullámban állítólag kb. 500 embert.  

Lehetett időnként idegen szót is hallani, de mindenképp a magyarok voltak többségben.

Amíg mi a reptéren voltunk, jó hangulatban zajlott a rendezvény. A mentőt egyszer láttuk mozgásban, remélhetőleg nem történt semmi komoly.

             - R. Cseresnyés Mária